Mészáros Márk: Félve állnak ki ellenünk a csapatok!

meszaros-mark.jpg
A listavezető Nyíregyháza ellen készül a válogatott szünetben a Szeged-Grosics. Csapatunk eddig a legkevesebb gólt kapta az NB II-ben, a védelem egyik kulcsembere, Mészáros Márk úgy vélekedett, a folytatásra nézve jók a csapat kilátásai.

- Eltelt hét mérkőzés, hogy látja a csapatot, milyenek az új játékosok?
- Visszagondolva az elmúlt időszakra nem mondhatom azt, hogy kihoztunk minden mérkőzésből a maximumot. A két vereséget akár meg is úszhattuk volna egy-egy döntetlennel, de szerintem nagyon stabil a csapat, aki kilátogatott valamelyik meccsünkre, ezt láthatta. A védekezés jól üzemel, mi kaptuk eddig a legkevesebb gólt. Biztos vagyok benne, hogy félve állnak ki ellenünk a csapatok, mert nagyon stabilnak tűnünk, és megvannak a helyzetek is, ezeket hellyel-közzel be is rúgjuk.

- Mennyire mondaná azt a csapatra, hogy volt már hullámvölgyben?
- Ebben a bajnokságban óvatosan bánnék ezzel a kifejezéssel, mert látjuk, hogy a bajnokaspiráns csapatnak kikiáltott együttesek is botladoznak. Beleszaladnak akár 4-5 gólos vereségbe. Szerintem ez egy nagyon kiegyensúlyozott liga, bárki bárkit megverhet. Mivel tudjuk hozni ezt a stabil játékot, szerintem ott lehetünk az élmezőnyben. Minket senki nem fog megverni 3-4-5 góllal, az biztos.

- A két hetes válogatott szünet alatt személy szerint hogyan készül fel a folytatásra?
- Próbálok egy kicsit most a kondicionáló, fizikális részre nagyobb hangsúlyt fektetni. A szerda-vasárnapi ritmusban elég kevés lehetőség van erre, hogy foglalkozzunk úgymond a testünkkel. Szerintem ez nagyon fontos, mert meg tudja hosszabbítani akár egy játékos egész pályafutását. A csapatban elég sok az apróbb sérülés, ezekből kell felépülnünk most.

- Mit vár, hogyan folytatódik az idény?
- Bízom benne, hogy minél kevesebb vereséget fogunk elszenvedni. Szerintem nagyon jók a kilátásaink, mert belülről is egyre magabiztosabbnak érzem a csapatot mind támadásban, mind védekezésben.


2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink