- Visszatekintve a legutóbbi hat mérkőzésre, hogy jellemezné a csapatot?
- Úgy érzem, hogy mindegyik mérkőzésen nagyon stabil csapat benyomását keltettük. Kívülről is azokat a jelzőket kaptuk, hogy nem nagyon tudtak a riválisok ellenünk helyzetbe kerülni. Úgy gondolom, hogy kicsit pechesek is vagyunk, mert eddig nem nagyon kaptunk olyan gólt, ami egy nagyon szép, kidolgozott akcióból esett volna. Csak peches gólokat kaptunk, mint például most Mosonmagyaróváron.
- Ha már a mosonmagyaróvári gól. Hogyan született meg a Jasarevic féle találat?
- Volt egy mélységi bepassz, nekem sajnos pont a lábam közt átpasszolta a csatár és az oldalról befele induló támadó meg futott a labdára. Viszont a jobb hátvédünk előnyben volt a labdához képest és jött ki Szántai Levi a kapuból, hogy fölvegye a labdát és ahogy gurult a játékszer, a pálya egyenetlensége miatt hatalmasat pattant és rápattant a jobb hátvédünk, Achim lábára. Ő be akarta engedni a labdát Leventének, mert ő szólt, hogy az övé. De olyan szerencsétlenül pattant a térdére, hogy pont a mosonmagyaróvári csatár elé került a labda, a kapu meg teljesen üres maradt. Így született a vendég gól.
- A csapat teljesítményt befolyásolhatja a sűrű, szerda-vasárnapi ritmus?
- Nem hiszem. Nyilván fárasztó ez, hogy szerdán-vasárnap mérkőzéseket kell játszani, de próbálunk minél jobban regenerálódni a csapattal, a stáb is nagyon sokat segít. Nem tudom, miért alakult ez így, hogy két vereség és két döntetlen jött össze a kiváló rajtunk után, de abban biztos vagyok, hogy nem azért, mert időnként sűrűbben vannak az összecsapások.
- Mit vár a vasárnapi, Siófok elleni mérkőzéstől?
- Nyilván nyerni szeretnénk, úgy fogunk felállni vasárnap is, hogy itthon tartsuk a három pontot. Ugyanolyan stabilan fogunk védekezni, mint eddig, és remélem, hogy elől is több gólt fogunk rúgni.
- Mire lehet képes a csapat ebben az idényben?
- Azt várom magunktól, hogy minél több mérkőzést megnyerjünk, de egyrészt azt is, hogy a csapat nagyon stabil legyen a fiatalokkal kiegészítve, és kevés gólt kapjunk.




