Minimális győzelem

Szerdán délután csapatunk - a felkészülés kellős közepén - második edzőmérkőzésén kettő-egyes győzelmet aratott a Gyulai Termál ellen. A találkozón kisebb sérülés miatt Lisztes Krisztán és Farkas Zoltán nem lépett pályára. 

Több mint tucatnyi kemény tréning után második felkészülési mérkőzését játszotta együttesünk. Ezúttal már a csapatban láthattuk Ulviczki Mihályt is, ugyanakkor Lisztes és Farkas kihagyta a találkozót. Az első félidőben fölényben játszottunk és Rézműves találatával a vezetést is megszereztük, szünet után viszont egyenlített alacsonyabb osztályú ellenfelünk. A győzelmet végül büntetőből sikerült megszereznünk, ám ahogy a felkészülési meccsek során, ezúttal sem az eredmény volt a fontos, hanem a meccsterhelés. Ráadásul a román Marcus Musca személyében egy középpályást is kipróbálhatott Tóth Bálint vezetőedző, ügyében később dönt a szakmai stáb.

Szeged 2011 – Gyulai Termál: 2:1 (1:0)

Gólszerzőink: Rézműves, Tóth I. (11-esből)

Szeged2011: Belecsan (Trepák) –Laczkó J., Toca, Kiss Cs. (Tóth I.), Radnai –Ulviczki (Kiss D.), Borbély B. (M. Musca) –Rézműves, Kis R., Geiger –Jovánczai (Varga L.)

A lefújást követően Tóth Bálint honlapunknak röviden így értékelt: “Nem úgy játszottunk, ahogy szerettem volna, a hozzáállással azonban elégedett vagyok. A legfontosabb, hogy újra játékban lehettünk, hiszen minél előbb szeretném, ha összeállna a csapat.”


2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink