Germán Tamás: kilenc pont a cél a következő három mérkőzésen

german-tamas-csapat.jpg
A SZEOL és a Cigánd elleni első két mérkőzés kedvezett a Szeged 2011-Grosics Akadémiának, hiszen rögtön a maximális 6 pontot begyűjtötte a csapat, de Csákvár és a Vác ellen nem sikerült tovább építeni a jó szériát. Germán Tamás az együttes csapatkapitánya eddig mind a négy mérkőzésen pályára lépett, és a nagy különbségű, balmazújvárosi mérkőzésen vette be a Cigánd kapuját.

- Az idény nagyon jól indult a csapat számára, még a tabella élén is járt a Szeged 2011-Grosics Akadémia. Az utóbbi két mérkőzésen viszont pont nélkül maradt az együttes. Csapatkapitányként mit érez, mivel volt gond a pályán?
- Valamivel gond van, mert valóban jól indult az idényünk, a játékkal is meg voltunk elégedve. Úgy gondolom, a vereség ellenére ezen a két elveszített mérkőzésen is nagyjából rendben volt a játék. Az a probléma, hogy mindkét elveszített találkozón volt olyan 20-25 perc, amit nagyon elrontottunk és most ezen kéne javítani. Ezt próbáljuk gyakorolni, hogy a hétvégén a Zalaegerszeg ellen, illetve az elkövetkezendő időben ne legyen meg ez a kihagyás, és akkor szerintem nem lesz probléma.

- A legutóbbi, Vác elleni mérkőzésen mi történt a 90 perc alatt?
- Az első félidő elég langyos volt, de betartottuk a taktikai utasításokat, tehát nem volt semmi probléma. Volt egy helyzetem a mérkőzésen, azt sajnos mellé fejeltem, de igazából a kapuk nem forogtak nagy veszélyben. A második játékrész egy kicsit élénkebb lett, főleg a bekapott gól után. Ott már több párharcot nyertünk meg. Voltak lövéseink is, de sajnos a váci kapus védett.

- Mit vár a hétvégi, hazai mérkőzéstől a Zalaegerszeg ellen?
- Mi most megpróbálunk három mérkőzésben gondolkozni a válogatott szünet előtt, úgyhogy mindhárom mérkőzést megszeretnénk nyerni. Természetesen először a Zalaegerszeget kell legyőznünk. Hazai pályán, két vereséggel a hátunk mögött itt mindenképp szeretnénk javítani.


2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink