Az első félidőben nem igazán találták egymáson a fogást a felek, a játék túlnyomó többségében a két tizenhatos között zajlott. Az első igazi helyzetre is a 42. percig kellett váni, amikor Tóth Gábor csúsztatott bele veszélyesen Király Patrik szabadrúgásába, ám a labda éppen a középen helyezkedő Halasi Péter kezében landolt. Fordulás után aztán előbb Germán Tamás, majd Zádori Krisztián ijesztett rá a hazaiakra, akik mindazonáltal az 55. minutumban – szinte a semmiből – megszerezték a vezetést, miután Hegedűs Csaba egy irdatlanul nagy gólt ragasztott a pipába 25-26 méterről. A folytatásban már megváltozott a meccs képe: a vendégek gőzerővel mentek előre az egyenlítésért, míg Nagy Tiborlegénysége taktikusan visszább állt előnye birtokában. Ugyanakkor, bár a hajrában már teljesen beszorította riválisát, a szegedi együttes végül nem tudott egalizálni a lefújásig, így maradt az 1-0 a végeredmény.
Klausz László tanítványai a Csákvár után tehát a Vác ellen is pont nélkül maradtak a héten. A javításra legközelebb jövő vasárnap lesz lehetőség, amikor a ZTE látogat a gyulai Grosics Akadémiára.
Vác FC – Szeged 2011-Grosics Akadémia 1-0 (0-0)
Dunaújváros, 100 néző. Vezette: Szilasi Szabolcs (Kiss Balázs, Aradi József).
Vác: Halasi – Hegedűs, Dlusztus, Tóth Ge., Földi, Niedermüller, Rusvay (Rása 65′), Sipeki (Nagy R. 90+2′), Kákonyi, Tóth F., Nyilas (Majoros – a szünetben). Vezetőedző: Nagy Tibor.
Szeged-Grosics: Szántai – Áchim, Tóth Gá., Farkas, Mészáros, Horváth, Coroian (Pászka 80′), Király, Germán, Zabari, Zádori (Andorka 84′).Vezetőedző: Klausz László.
Gólszerzők: Hegedűs (55′).
Sárga lap: Germán (41′).
Klausz László: “Elégedett vagyok a játékunkkal, annak ellenére is, hogy kikaptunk. Ilyen a futball. Végig mi uraltuk a mérkőzést, helyzeteket is alakítottunk ki a második félidőben. Nagyszerűen játszott a csapat, mindent megtettek ma a srácok.”