Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Bővebb információ.

Három pontot szerezhetünk a Cigánd ellen

klausz-laszlo-03.jpg
A nyitó forduló fontos győzelme után újabb, frissen feljutott csapat, a Cigánd ellenében szaporíthatjuk a pontok számát. Klausz László vezetőedző ugyan közel sem volt mindennel elégedett a SZEOL elleni találkozón, de szavaiból az derült ki, vasárnap egy mentálisan kiegyensúlyozottabb, jó erőkből álló csapatot küldhet pályára.

- Nem mondhatjuk, hogy rosszul sikerült volna a csapat bemutatkozása az új szezonban, hiszen megvan a 3 pont. Nem ünneprontás, de talán a helyzetkihasználás nem volt optimális...
- Én is úgy érzem, hogy leginkább ezzel volt gondunk, illetve azt jegyezném még meg, hogy az utolsó negyedórára valamiért mentálisan elfáradtunk. Erre az edzőmérkőzéseken nem volt példa, így váratlanul ért, és izgulni kellett a meccs végén, hogy meglegyen a győzelem. Összességében azért megérdemeltük a három pontot, a helyzetkihasználáson megpróbálunk javítani, többet gyakoroltunk az elmúlt időszakban. Persze sokszor olyan nüanszokon múlnak a dolgok, melyekkel nem tudunk mit csinálni, volt két kapufánk, de kifelé pattant a labda.

- Ha már beszéltünk a negatívumokról, essen szó arról is, mi okozta a legkellemesebb meglepetést?
- Azt terveztük, hogy az első negyedórában gólt szerzünk, ez sikerült is, vagyis remekül kezdtünk. Ha ezután egy újabb 15 percen belül jött volna a második, mint ahogy jöhetett is volna, meggyőződésem, hogy nem állunk meg kettőnél. Az első félidővel ezzel együtt elégedett voltam, sok helyzetünk volt. A legnagyobb pozitívum talán mégis az volt, hogy most is azt láttam a csapattól azt, amit az erősebb ellenfelekkel szemben lejátszott felkészülési mérkőzéseken. A vendégeknek nagyon kevés teret engedtünk a kapunk előtt, alig jutottak helyzetig, és a játékosok nagyon fegyelmezetten betartották a taktikai utasításokat. Van még egy lényeges momentum, melyet ide sorolok, a fiatalok bizonyították, hogy helyük van a csapatban.

- A látottak alapján a csapat a Cigánd ellen sem tűnik esélytelennek. Az ellenfél 2-1-es vereséget szenvedett a nyitó fordulóban, de idegenben vezetett is a Dorog ellen. Mire számít a hétvégén?
- Arra, hogy 4-1-4-1-es hadrenddel beállnak védekezni, de nyilván nem tudom előre megmondani, hogy ők milyen játékot játszanak majd. Igyekszünk felkészülni belőlük.

- Lesznek változások a kezdőcsapatban?
- Olyan keret állt össze, melynek minden tagja bármikor bevethető, vagyis abban a kellemes helyzetben vagyok, hogy élhetek a rotálás lehetőségével. Nem kizárt, hogy fogok is.

- Nem tűnik rossznak a csapat sorsolása, a Cigánd elleni találkozó után jön a Csákvár, majd következik egy utazás Vácra. Hány pontra lehetnek képesek az első négy fordulóban?
- Nincsenek számszerű elvárások, így ebbe a témába nem is mennék bele mélyebben. Sokkal fontosabb, hogy létrejöjjön egyfajta egyensúly a fiatalabb és az idősebb játékosok között, jöjjenek fel a fiatalok, a tapasztaltabbak segítsék őket, és így, együtt legyünk egyre erősebbek. Lényegesnek tartom, hogy kiegyensúlyozottabb legyen a társaság, mint tavaly. Egy vereség után ne legyen letargia, de egy győzelem után se szálljunk el. Úgy látom, e tekintetben jobb a helyzet, mint tavaly.


Hozzászólások:
2020/2021
Merkantil Bank Liga NB II.
2020.09.27. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS/DEAC
Szent Gellért Fórum
2020/2021 - Merkantil Bank Liga NB II.
#csapat nevepont
01. DVSC 20
02. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 17
03. GYIRMÓT FC GYŐR 16
04. NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 16
05. BUDAÖRS 15
06. SZOLNOKI MÁV FC 15
07. SOROKSÁR SC 14
08. FC AJKA 13
09. SZOMBATHELYI HALADÁS 13
10. PÉCSI MFC 13
11. DOROGI FC 12
12. BFC SIÓFOK 11
13. VASAS FC 11
14. WKW ETO FC GYŐR 10
15. KAZINCBARCIKA 9
16. SZEGED-CSANÁD GROSICS 8
17. ST. LŐRINC KFT. 8
18. KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC 8
19. DEAC 6
20. AQVITAL FC CSÁKVÁR 3

Partnereink