Sikeres bemutatkozás után hasonló folytatást vár Balogh Gusztáv

balogh-gusztav-csapat.jpg
Egyértelműen jól sikerült a bemutatkozás az NB II-ben Balogh Gusztáv számára, aki - ahogy már beszámoltunk róla - a teljes NB I-es és NB II-es mezőny legfiatalabb játékosa. További jó hír, hogy az 1999-es születésű, grosicsos nevelés tudja, hogy nem ért az út végére, ez inkább csak egy szép pályafutás kezdete lehet.

- Pozitív visszajelzések érkeztek a bemutatkozásával kapcsolatban, hogy élte meg a pályán töltött perceket?
- Nagy megteszteltetésnek érzem, hogy bemutatkozhattam, próbálom felvenni a ritmust, igyekszem a legtöbbet kihozni a dologból, és méltó lenni a bizalomra. Úgy érzem, nem ment rosszul a játék, volt egy lövésem, amit védett az ellenfél kapusa, és kiállítottak rólam egy embert.

- Ne vegye sértésnek, de talán nem indokolatlan egy fiatalembertől megkérdezni, hogy helyén tudja-e kezelni a sikert? Hogy dolgozza fel, hogy jól mennek a dolgai, tavaly ilyenkor az U17-es csapattal készült az akadémián, most pedig az NB II-ben játszik!
- Nem szabad elszállni, ezt nagyon jól tudom, és a környezetem is segít ebben (nevet). Nemcsak a futballról tanultam sokat az akadémián, hanem arról is, hogy megfelelően kell kezelni a sikert, ahogy a kudarcot is. Próbálok napról-napra jól teljesíteni. Öröm, hogy van eredménye a munkának, de tudom, hogy nem értem az út végére.

- A tavalyi szezonban a Grosics Akadémián az egyik edzője, Piri Ottó azt mondta Önről, hogy nagyon jó játékos, de a helyzetek kihasználásával akadnak gondjai. Volt olyan meccs, hogy négy ziccerből sem talált be. Ezen sikerült változtatni?
- Igen, emlékszem, ez egy Puskás Akadémia elleni meccs volt, és az edzőnek sajnos igaza volt. Van jópár dolog, amin javítanom kell, ezen is dolgozunk. Egy viszont biztos, tanultam a korábbiakból, a befejezéseknél próbálok kevésbé kreatív lenni, mert az eredményesség, a biztos gól fontosabb, mint egy látványos, de kockázatos trükk.

- Ha már felhozta, miben kell még fejlődnie?
- Mindenben, de főleg a védőmunkám az, amiben a legtöbbet előre kell lépni. Ma már egy csatár sem engedheti meg magának, hogy ne vegye ki a részét a védekezésből.

- Mit vár a folytatástól?
- Azt, hogy minél több lehetőséget kapjak, és hogy összejöjjön az első gól!

 

Elkötelezett a klub a fiatal játékosok támogatásában

- Nálam, az U17-es csapatban játszott az öt fiú, akik most a felnőtt keret tagjai - mondta Klausz László vezetőedző, aki elárulta, a grosicsos csapat trénereként már akkor eljátszott a gondolattal, hogy ha úgy hozza az élet, hogy ő felnőtt csapathoz kerül, akkor szívesen lehetőséget adna ezeknek a fiataloknak. Kiemelte, külön öröm, hogy a vezetés mellette áll a fiatalítás kérdésében, ahogy az is pozitívum, hogy ezek az ifjak bebizonyíthatják, megfelelően elvégzett munkával és jó hozzáállással nem feltétlenül húzódik olyan nagy szakadék a korosztályos és a felnőtt futball között.

 


2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink