Szegedi város rangadóval kezdődött az NB II 2016/17-es szezonja: a Szeged 2011-Grosics Akadémia a friss feljutó SZEOL SC ellenében kezdte meg az új idényt. Klausz László együttesében az új igazolások közül Horváth Attila kezdőként debütált, míg a túloldalon a nyáron érkezettek közül Ikonomu, Lévai és Péter került be a kezdőcsapatba.
Idegesen kezdett a SZEOL SC, a Szeged-Grosics pedig ezt megérezve magához ragadta a kezdeményezést, és nem engedte kibontakozni Beretka Péteréket. A hetedik percben közel állt a vezetés megszerzéséhez Klausz László együttese, de Andorka Péter emelése a keresztlécről jött le, majd négy perccel később már megszületett a domináló Szeged-Grosics találata: a SZEOL egykori játékosa, Farkas Márk maradt üresen egy beívelést követően, és csúsztatott a bal alsóba, 1-0. Az idő teltével egyre bátrabb lett a SZEOL, Péter Antal lövésénél Szántai Levente védésére is szükség volt, majd a pályára kapitányként kifutó Gajág Gergő fejesében is több volt, de tisztázni tudott a Tóth Gábor vezette védelem. Az ivószünet előtt Andorka szerezhetett volna ismét gólt, de Zabari Dávid passza után hiába állt szinte az üres kapuval szemben, nem tudta ellőni Kéri Tamás mellett a labdát. A félidő végére újra felpörgött a meccs, Király távoli lövése megadta a kedvet Germán Tamásnak is, akinek lökete a kapufán csattant – az első 45 perc alapján akár több góllal is vezethetett volna a Szeged-Grosics a nehezen játékba lendülő SZEOL ellenében.
A szünet után nem sokkal Gajág Gergő maradt lent: a védő nem is tudta folytatni a játékot, így kényszerűségből kellett a meccsbe nyúlnia Tóth Ákosnak, aki Puskás Csabát küldte pályára. Többnyire eseménytelenül telt az első negyed óra, majd Buzási Péter számára volt hosszú két ígéretes labda is, sőt, Puskás szabadrúgása akár be is csavarodhatott volna a bal alsóba. Klausz László a hajrára bedobta a komplett másodosztály legfiatalabb játékosát, Balogh Gusztávot is, a Szeged 2011-Grosics Akadémia pedig egyre inkább a kontrákra játszott a meccs végéhez közeledve. A SZEOL a hajrában utolsó erőit is megmozgatta az egyenlítés érdekében, de nem tudott ziccert kialakítani, majd a második, sérülés utáni vendég-csere rosszul sült el, hiszen a Rácz László helyére beállt Lászik Milán gyakorlatilag első megmozdulásával piros lapot kapott, miután lerántotta a meginduló Balogh Gusztávot. A négyperces hosszabbításban sem tudott egyenlíteni a SZEOL, míg a Szeged-Grosics okosan tartotta a labdát és őrizte az eredményt, így végül meg is nyerte a Gyulán rendezett szegedi rangadót Farkas Márk korai fejesgóljával.
A Szeged 2011-Grosics Akadémia a másodosztály következő fordulójában egy újabb újonc, a Cigánd otthonában lép pályára, míg a SZEOL SC bemutatkozik hazai pályán a Cegléd ellenében a SZVSE-pályán, jövő vasárnap 17.30-kor.
Szeged 2011-Grosics Akadémia – SZEOL SC 1-0 (1-0)
Gyula, Grosics Akadémia, 350 néző. Vezette: Nazsa Tamás (Szilágyi Norbert, Csatári Tibor)
Szeged 2011-Grosics Akadémia: Szántai – Zabari (Geiger, 61′), Tóth G. (Jagodics, 76′), Farkas, Mészáros, Horváth A., Achim, Király, Germán, Andorka (Balogh G., 54′), Zádori. Vezetőedző: Klausz László.
SZEOL SC: Dongó – Kéri, Gajág (Puskás, 52′), Ikonomu, Grünvald (Maksimovic, 80′), Rácz (Lászik 89′), Forró, Lévai, Buzási, Beretka, Péter. Vezetőedző: Tóth Ákos.
Gólszerzők: Farkas (11′).
Sárga lap: Zádori (5′), Király (68′), ill. Forró (29′).
Kiállítva: Lászik (89′).




