Farkas Aurél a középpályán bizonyítana

farkas-aurel-csapat.jpg
A 22 éves Farkas Aurél a Ferencváros második csapata után a Szeged 2011-ben folytatja pályafutását. Jól érzi magát új csapatában, és hajtja a bizonyítási vágy.

- Elevenítse fel pályafutása eddigi állomásait! Honnan érkezett a csapathoz?
- A Ferencváros második csapatából érkeztem. Soroksáron születtem, ott is kezdődött a pályafutásom. Elmentem Csepelre a Halászi focisuliba, ahonnan utána a Honvéd Akadémiára kerültem. Itt négy évig erősítettem a csapatot. Innen aztán az NB II-es Szigetszentmiklóshoz mentem, majd több játéklehetőség reményében az ESMTK-hoz igazoltam. Az elmúlt évben a Fradi II-ben játszottam, és megnyertük a bajnokságot. Ezután érkeztem nyáron a Szeged 2011-hez.

- Sok klubbot megjárt, hogy érzi magát az új csapatban, milyen a hangulat, hogy sikerült a beilleszkedés?
- Őszintén mondom, nagyon jól érzem magam, ráadásul rögtön több ismerős arccal is találkoztam. Jagodics Bencével az utánpótlás-válogatottban játszottam, Geiger Norberttel pedig majdhogynem együtt kezdtük a pályafutásunkat Csepelen. A többieket a pályáról ismertem.

- Mit vár a bajnokságtól?
- Minél jobb szereplést!

- Mi kapcsolja ki igazán a játékon kívül?
- A családomban mindenki sportol. Testvérem kézilabdázik, édesanyám versenyszerűen atletizált, úgyhogy azt mondanám, hogy a sport tölti ki a mindennapjaimat. A sport mellett természetesen az iskolát sem hanyagolom el. Most szereztem sportszervezői végzettséget a Testnevelési Egyetemen.

 

farkas-aurel.jpgFarkas Aurél

Jelenlegi klubja: Szeged 2011 (védekező középpályás)
Született: 1994. március 31., Soroksár
Korábbi csapatok: Szigetszentmiklós, Diósd, ESMTK, Ferencváros II
Magasság: 182 cm

 


2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink