Emberhátrányban vesztettünk pontokat Szolnokon

Bár sokáig vezetett, Oláh Gergő kiállítását követően kénytelen volt beérni egy döntetlennel a Szeged 2011-Grosics Akadémia a Szolnok vendégeként.

A hazaiak már a 8. percben betalálhattak volna, ám Urbin Péter közelről a kapu mellé pörgetett ziccerben. A félidő derekán Nagy István a kapufa tövét találta el egy fejessel, az ellentámadás végén pedig Zádori Krisztián lövését védte egy az egyben Somogyi Csaba. A 26. minutumban aztán már a korábban Angliában is megfordult kapus is tehetetlennek bizonyult, amint Zádori passzából Szabó Péter kilőtte 16 méterről a jobb alsó sarkot. (0-1) Nem sokkal később Farkas Márk került tiszta helyzetbe Szabó szögleténél, de a bekk fejese végül elkerülte egy kevéssel a célt.

A második félidő első negyedórájában Kenderes Zoltán előbb szabadrúgásból, majd egy 22 méteres átlövéssel is ráijesztett a szegediekre, az egyenlítés azonban elmaradt. A 71. percben Molnár F. Tamásnak Nagy 10 méteres löketénél kellett bravúrt bemutatnia, hogy megóvja csapatát a góltól. A 77. percben aztán váratlan fordulat állt be: Oláh Gergő pár másodperc alatt két sárga lapot is kapott, és mehetett zuhanyozni. Az emberhátrányban lévő vendégek pedig így már nem tudták kihúzni a hátralévő időt. A 82. minutumban Gajdos Zsolt találatával egalizált a Szolnok. Többször viszont már nem rezdültek a hálók a lefújásig, habár Molnárnak még a hosszabbításban be kellett mutatnia egy nagy védést Lőrinczy Attila próbálkozásánál.

A döntetlen révén Csábi József együttese bennmaradt a másodosztályban, hiszen immár négy pont az előnye a fordulóban egyaránt vereséget szenvedett Dunaújváros és Szigetszentmiklós előtt. A szegediek számára pedig eldőlt, hogy nem végezhetnek már a 10. helynél hátrébb, ugyanakkor egy lépcsőfokot még előrébb léphetnek az utolsó körben. Germán Tamásék hátránya mindössze egyetlen pont a 9. Siófok mögött. A Balaton-partiak az utolsó fordulóban a bajnok Gyirmóthoz látogatnak, míg a Klausz-legénység a Csákvárt fogadja majd a Grosics Akadémián.

Szolnoki MÁV FC – Szeged 2011-Grosics Akadémia 1-1 (0-1)
Szolnok, Tiszaligeti Stadion, 400 néző. Vezette: Solymosi Péter •(Horváth Róbert, Szpisják Zsolt).
Szolnok: Somogyi – Villám (Lengyel – a szünetben), Vermes, Kovács, Fritz, Kenderes, Zsdrál, Gajdos, Nagy, Urbin (Kánya 70′), Balajti (Lőrinczy – a szünetben). Vezetőedző: Csábi József.
Szeged: Molnár – Farkas, Balogh, Tóth, Zabari, Szabó (Obot 88′), Zelenyánszki (Király 66′), Oláh, Pászka, Germán, Zádori (Coroian 75′). Vezetőedző: Klausz László.
Gólszerzők: Gajdos (82′), ill. Szabó (26′).
Sárga lap: Germán (15′), Oláh (77′), Király (90′).
Kiállítás: Oláh (77′).

Klausz László: “Küzdelmes mérkőzés volt. Ezúttal is három fiatallal a kezdőben álltunk ki, úgy is játszottunk sokáig. Ez volt most szem előtt, és azt kell, hogy mondjam, mindhárman jó úton haladnak. A kiállítás után sajnos kicsit elfogyott az erőnk, és egy oldalról bejövő labda a sarokban landolt. A srácokat ettől függetlenül nem szeretném felelősségre vonni, hiszen maximálisan elégedett vagyok a hozzáállásukkal, azt csinálták a pályán, amit megbeszéltünk. Helyzet nélkül hozta le a védelmünk a mérkőzést, miközben nekünk volt ismét egy-két ziccerünk. Sajnos a három pontot így sem tudtuk megszerezni, de a srácok teljesítményével elégedett vagyok.”


Online közvetítés:
időpontesemény
90+3′Vége! Solymosi Péter lefújta az összecsapást, amely után mindkét együttes egy ponttal lett gazdagabb. A Szeged-Grosics ezzel immár három fellépés óta veretlen a Tiszaligeti Stadionban, míg a Szolnok az iksz révén bebiztosította NB II-es tagságát a jövő szezonra.
90+1′Molnár! Hatalmas védést mutatott még be a végére a szegedi kapus Lőrinczy kőkemény bombájánál!
90′Három perc lesz a hosszabbítás.
90′Lengyel visszarántásáért Király kapott sárga lapot.
88′Az utolsó csere a meccsen: Obot vette át Szabó helyét.
82′Gól… Nem bírta ki a Szeged emberhátrányban. Egy szép szolnoki labdajáratás végén Gajdos elé került a labda, aki 12 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot. 1-1.
77′Abszolút érthetetlen és felesleges kiállítás: Oláh Gergő végezhetett el egy szabadrúgást, de a játékvezető intelme ellenére is addig-addig igazgatta a játékszert, amíg kapott időhúzásért egy sárga lapot. Miközben a bíró elkönyvelte a büntetést, a középpályás – látva, hogy Somogyi kapus kint helyezkedik – elrúgta a szabadot. Mivel azonban erre nem kapott még engedélyt a sporttárstól, újabb sárga villant.
75′A fiatal Zádori számára is véget ért a mérkőzés, csereként Coroian állt be helyette.
71′Óriási bravúr! Molnár F. Tamás hihetetlen reflexmozdulattal tolta a léc fölé Nagy 10 méteres lövését.
70′Sőt, változtatnak a vendéglátók is: Urbin helyét a 18 éves Kánya vette át a folytatásra.
66′Klausz László is elszánta magát a cserére: Zelenyánszki helyett Király szállt be.
65′Meddő mezőnyjátékkal peregnek a percek, ami persze az előnyben lévő vendégek malmára hajtja a vizet.
59′Ez már jobban sikerült! Kenderes is hasonló helyről tüzelt, mint az imént Tóth, de a szolnoki középpályás löketénél már nyújtóznia kellett Molnárnak, hogy kitolja azt a léc alól.
55′Váratlan lövésre szánta el magát a támadással fellépő Tóth Gábor, de 22 méteres bombája meglehetősen magasnak bizonyult.
50′Lőrinczy szépen húzta meg bal oldalt, beadása is jó helyre ment, de középen hiába keverte meg a védelmet Nagy István, a lövése már nem talált célt.
47′Máris egy hazai lehetőség a második játékrész elején: Kenderes 17 méteres szabadrúgása veszélyesen csapódott lefelé, de végül a keresztléc felett elszállva landolt a háló tetején.
46′Balajti és Villám számára is 45 perc jutott a mai találkozón, helyettük Lőrinczy és Lengyel állt be.
46′Folytatódik a mérkőzés, szünetben kettőt cseréltek a hazaiak.
45+2′Vége az első félidőnek, amely után a Szeged Szabó Péter remek lövésével vezet. A szolnokiak így egyre szorultabb helyzetben vannak a bennmaradás tekintetében.
45+1′A félidő hajrájában még Oláh kínálta meg Somogyit egy átlövéssel Germán lekészítéséből, de a kapus nem hibázott a középre tartó kísérletnél.
41′Egy Urbinnal történt ütközést követően Tóth Gábort kellett ápolni, de a védő szerencsére folytatni tudja a játékot.
40′Szép megoldás! Gajdos félfordulatból tüzelt a tizenhatos jobb sarkáról, lövése pedig csak nem sokkal ment a bal pipa fölé.
34′Kis híján ott a második szegedi gól! Szabó Péter szögletére Farkas érkezett középen teljesen tisztán, de a bekk fejese egy hajszálnyival a jobb kapufa mellett ment ki.
33′Villám és Urbin háromszögelése végén előbbi bombázott 20 méterről, a labda pedig csak centikkel zúgott el a keresztléc felett.
26′GÓÓÓL!!! Vezet a Szeged-Grosics! Zádori csapott le a labdára, kihasználva Fritz bizonytalanságát, majd a bepasszolt labdából Szabó Péter lőtte ki a jobb alsót a tizenhatosról. 0-1!
23′Mi maradt ki?! Egy kontra végén Zádori találta szembe magát Somogyi kapussal, de az első lövése elakadt a hálóőrben, az ismétlés pedig a kapu mellett hagyta el a játékteret.
22′“Uh!” – zengi a lelátó. Villám beadását követően Nagy fejelt a jobb kapufa tövére.
20′Igyekszenek fokozni a tempót a csapatok, bár ez helyzetekben egyelőre nem mutatkozik még meg.
15′Germáné az első sárga a meccsen, miután Kenderesnek rúgott oda jelentős ütemkéséssel.
10′A hőség láthatóan rányomja bizonyos mértékig a bélyegét a játékra: nehéz igazán magas iramot diktálni ebben az időben.
8′Ez viszont most nagy ziccer volt! Tóth Gábor kissé elmélázott hátul, Gajdos pedig agilisan szerelte, majd Urbinhoz centerezett, aki viszont öt méterről a kapu mellé pörgetett.
5′Az első helyzet-helyzetecske a szegedieké: Germán 18 méteres átlövése kaput talált, de nem állította nehéz feladat elé az angol Fulhamben is megfordult Somogyit.
1′A fehér felsőben, fekete rövidnadrágban játszó vendégek indították útjára a labdát. A hazaiak szokásos, kék-fehér színű szerelésükben pompáznak ezúttal is.
2023/2024
Merkantil Bank Liga NB II.
29. forduló
2024.04.22. hétfő, 20:00
ETO FC GYŐR
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
ETO Stadion
2023/2024 - Merkantil Bank Liga NB II.
#csapat nevepont
01. NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 64
02. VASAS FC 57
03. ETO FC GYŐR 54
04. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 51
05. HR-RENT KOZÁRMISLENY 43
06. GYIRMÓT FC GYŐR 41
07. SOROKSÁR SC 38
08. FC AJKA 37
09. AQVITAL FC CSÁKVÁR 37
10. KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 37
11. SZOMBATHELYI HALADÁS 37
12. BUDAPEST HONVÉD 36
13. BUDAFOKI MTE 33
14. PMFC 31
15. BVSC-ZUGLÓ 30
16. BFC SIÓFOK 24
17. TISZAKÉCSKEI LC 22
18. CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 14

Partnereink