A Gyirmótot verő Balmazújváros ellen kell talpra állni

klausz-laszlo-02.jpg
Túl sok olyan egyéni hibát követett el a csapat a Vác ellen, melyeket nem lett volna szabad. Ez az MLSZ összefoglalójából is kiderül, de mostmár inkább a tanulságok levonása után vagyunk, és a vasárnapi ellenfélre kell koncentrálni. A Balmazújváros legutóbb a toronymagas listavezető Gyirmótot győzte le. A hajdúsági együttes legutóbbi nyolc tétmérkőzéséből hetet megnyert, egy döntetlent játszott, így ellenük csak a legjobb teljesítménnyel lehet esélyünk.

- Összeszedettebb, motiváltabb volt a csapat a Vác ellen, de azért komolyabb hibákat is lehetett látni! Több nap elteltével milyen tanulságokkal szolgál a legutóbbi mérkőzés?
- Közel ugyanazzal, mint a többi. Akciógólt ritkán kapunk, és megint voltak helyzeteink, szerezhettünk volna több gólt. Ugyanakkor - ha tetszik, ha nem - elmondható, hogy túl sok az egyéni hiba, akár két-három, vagy négy ember is rosszul dönt rövid időn belül, elég csak megnézni az első váci gólt. Ez egyértelműen luxus, nem engedhetjük meg magunknak. Fejben gondok vannak, nincs megfelelő önbizalom, és nem elégséges a koncentráció.

- Hogy lehet ezen segíteni? A következő ellenfél, a tavasszal nagy formában futballozó Balmazújváros ellen mindennek klappolnia kellene, ha pontot, pontokat akarunk szerezni?!
- Fel van adva a lecke, mert egy nagyon erős csapat látogat hozzánk. Ősszel is többet támadtak, sokszor beszorítottak minket, bár akkor mi nyertünk. Nem jó hír, hogy Farkas Márk részleges szalagszakadás miatt nem játszhat, jó viszont, hogy újra velünk van Szabó Péter, és biztató a legutóbb szép helyzetet kialakító és gólt is szerző Andorka Péter formája. Visszatérve az első kérdésre, beszélve a játékosokkal azt várom, hogy koncentrált játékkal állnak elő.

- Ez lehet a kulcs a sikerhez?
- Igen. Engem lehet szidni, én attól még tudom, hogy nem vagyok más, mint amikor a negyedik helyen álltunk. Ezt kell megérteniük a játékosoknak is. Ők nem lettek rosszabb labdarúgók, csak van mögöttünk egy nehéz sorozat, melyből ki kell másznunk. Ez a dolog fejben dől el, ha valaki eldönti, hogy megcsinálja, akkor meg tudja csinálni. A lelki tényezők mellett, ezekre építve persze fontos lesz a szervezett védekezés, melyből kiindulva képesnek kell lennünk betalálni.

Összefoglaló a váci mérkőzésről: [link]


2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink