A Vác ellen feledtetnénk a Dunaújváros elleni kudarcot

klausz-laszlo.jpg
A játékosok helyett is szégyelli magát - mondta a legutóbbi, 2-0-ra elveszített bajnoki után Klausz László, aki még csütörtökön is mérges volt, de már a következő feladatra, a Vác elleni, minél jobb szereplésre koncentrál.

- Az első félidőben még benne volt, hogy csak összejön egy gól, de a másodikban már kevésbé. Hogy élte meg a Dunaújváros elleni meccset, utólag hogy látja a történteket?
- A második félidőben lőttünk egy szabályosnak tűnő gólt, amit les miatt nem adtak meg, de nem ez a lényeg, hanem hogy még most is mérges vagyok, mert az egész múlt hét, a Dunaújváros meccs előtti időszak arról szólt, hogy még véletlenül se becsüljük le az ellenfelet, ennek ellenére úgy mentünk ki a pályára, mintha már 2-3 góllal vezetnénk. Én is tapasztaltam játékos pályafutásom során, hogy ezen meccs közben már nagyon nehéz változtatni. A mi filozófiánkban az első a klub, a második a csapat, a harmadik a játékos és a negyedik a stáb. Az, hogy egy ilyen csapat ellen kikapunk, mely eddig tavasszal meccset sem nyert, az nem tesz jót a klubnak. A csapaton nem láttam azt az akaratot, mely a győzelemhez kellett volna.

- A csapatról beszélt, de a csapat egyénekből áll, kikre gondol?
- Az összeállításon észre lehet majd venni.

- A soros rivális, a Vác közel sincs rossz formában, ősszel beragadtak, de egyre jobb eredményeket érnek el, eséllyel küzdenek a bennmaradásért. Mire számít ellenük?
- Jó formában vannak, de bárki bárkit képes megverni az NB II-ben. Egyébként olyan meccsre számítok, mint a Dunaújváros ellen, csak más minőségben. A váciak várhatóan foggal-körömmel védekeznek majd, mi pedig játsszuk majd, amit tudunk, de a labdavesztésekre figyelnünk kell. Ha akaratban felvesszük a versenyt velük, akkor nem lehet gond. A legutóbbi meccs mély nyomokat hagyott bennem, addig nem volt probléma a játékkal, bár a meccsek hajrája általában nem alakult jól. Eddig azt éreztem, hogy van tartás a társaságban, és most újra ezt szeretném látni.

- Ha arra lehet számítani, hogy a Vác védekezni fog, akkor megpróbáljuk-e átadni nekik a területet, hogy feljebb jöjjenek, vagy inkább támadunk?
- Játsszuk a rendes játékunkat, megpróbálunk támadni, tartani a labdát, és nem átadni a kezdeményezést. Már csak azért sem, mert ők magassági fölényben vannak, és jók a pontrúgásaik. Biztos vagyok benne, hogy Nagy Tibi fanatizálja őket, és mindent megtesznek majd a győzelemért. Nagy harc lesz, ha nagy futball nem is. Nálunk Coroian a keretben van, de Mészáros a megye egyes meccsen újra megsérült. Rossz hír, hogy Hegedűs Martin térdszalag sérülés miatt hónapokra kidőlt, Szabó Péter szeme pedig csak lassan gyógyul. Ezzel együtt nem panaszkodhatunk arra, hogy nincs elég játékos, ha mindenki úgy megy ki a pályára, hogy ezt a meccset mindenképpen meg akarja nyerni, akkor nem lehet gond.


2023/2024
Merkantil Bank Liga NB II.
26. forduló
2024.03.31. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
TISZAKÉCSKEI LC
Szent Gellért Fórum
2023/2024 - Merkantil Bank Liga NB II.
#csapat nevepont
01. NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 55
02. ETO FC GYŐR 48
03. VASAS FC 48
04. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 45
05. HR-RENT KOZÁRMISLENY 42
06. GYIRMÓT FC GYŐR 35
07. SOROKSÁR SC 34
08. AQVITAL FC CSÁKVÁR 33
09. BUDAPEST HONVÉD 33
10. KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 33
11. SZOMBATHELYI HALADÁS 33
12. FC AJKA 31
13. BVSC-ZUGLÓ 30
14. BUDAFOKI MTE 27
15. PMFC 27
16. BFC SIÓFOK 24
17. TISZAKÉCSKEI LC 19
18. CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 11

Partnereink