Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Bővebb információ.

Könnyedén vettük a Budaörs elleni akadályt

Ezúttal sem kapott gólt a Szeged 2011-Grosics Akadémia, amely akár nagyobb arányban is legyőzhette volna a Budaörsöt.

Ellenkező előjelekkel várhatták a felek a szombati Szeged 2011-Grosics Akadémia – Budaörs bajnokit, hisz míg Klausz László tanítványai egy hete megszakították nyeretlenségi sorozatukat, addig a Budaörs az utóbbi öt bajnokiján csupán egyetlen pontot tudott szerezni.

Ismerkedéssel telt az elsőt tíz perc, majd váltott a Szeged-Grosics: a betömörülő vendégekkel szemben főleg beadásokkal, majd átlövésekkel operáltak Germán Tamásék, de ezek elkerülték Tulipán kapus kapuját. Húsz perc elteltével aztán fölénybe került a szegedi gárda, amely egyre többször került helyzetbe: Germán, Andorka és Oláh is tesztelte a vendégek védelmét, de nem jártak sikerrel. Zabari sokadik jó beadása aztán meghozta az áttörést: bár a lapos labda elgurult középen a nélkül, hogy bárki hozzáért volna, végül a hosszún érkező Achim kapásból a bal sarokba vágta azt, 1-0. Lendületben maradt a Szeged-Grosics, a gól nem vett vissza a szegediek harci kedvéből, sőt: három perccel később Szabó Péter centerezésére érkezett Király, akinek fejese a budaörsi kapu felső léce alatt kötött ki, így már két góllal vezetett a Szeged-Grosics. Andorka rövid idő alatt akár le is zárhatta volna a meccset, de nem tudta belőni a ziccereit.

A szünetben kettős cserével igyekezett frissíteni övéin Miskei Attila, a Budaörs mestere, de ez sem hozott áttörést a vendégek játékában. Andorkának újra volt esélye eldönteni a meccset, de közelről fölé vágta a lepattanót egy szöglet után – majd a cseréket követően Obot is kihagyott egy komoly lehetőséget. Az utolsó negyed órára csak tízen maradtak a budaörsiek, de nem kiállítás, hanem sérülés miatt, hiszen addigra mindhárom lehetőségét kihasználta a vendégcsapat, Tányéros azonban nem tudta folytatni, így vérmes reményei nem is lehettek a vendégeknek a hajrában. A Szeged-Grosics gyakorlatilag végig dominálva, könnyedén győzte le az enerváltan futballozó Budaörsöt, ezzel a három ponttal pedig meg is előzte ellenfelét a tabellán Klausz László együttese – valamint tekintve, hogy a Sopron is kikapott, így a hetedik helyre ugrott fel a Szeged 2011-Grosics Akadémia, amely a következő fordulóban, jövő szombaton 19 órától a Mezőkövesd vendége lesz.

Szeged 2011-Grosics Akadémia – Budaörs 2 – 0 (2-0)
Gyula, Grosics Akadémia, 200 néző. Vezette: Berger József (Szilágyi Norbert, Szvetnyik Bence)
Szeged-Grosics: Szántai – Zabari, Farkas, Tóth G., Achim – Szabó P., Berde, Oláh, Király (Pászka, 74′), Andorka (Obot, 62′), Germán (Hegedűs M., 65′). Vezetőedző: Klausz László.
Budaörs: Tulipán – Ferkó, Hegedűs J., Tányéros, Ódé, Csobánki (Csillag – a szünetben), Sajbán Miklós, Menyhárt, Bogáti (Varga B., 74′), Sajbán Máté, Tóth P. (Szabó V. – a szünetben) Vezetőedző: Miskei Attila.
Gólszerzők: Achim (25′), Király (27′)
Sárga lap: Pászka (90+1′) ill. Tányéros (48′), Csillag (90+1′)


Online közvetítés:
Szeged 2011 - Grosics Akadémia
BUDAÖRS
2
0
időpontesemény
90+3′ Vége, Berger lefújja – a Szeged-Grosics az első tíz percet követően szinte végig dominálta a meccset, és magabiztosan győzte le a Budaörsöt, amelyet ezzel a sikerrel meg is előzött a tabellán.
90+2′ Szabó Viktor szerez még labdát a félpályánál, és ki is tudja ugratni Csillagot, de lövése nem okoz gondot Szántainak.
90+1′ Egy-egy sárga még kakaskodásért: Pászka és Csillag szólalkozott össze, jutalmuk egy lap.
90′ Három percet tesz rá Berger József.
87′ Obot is sajnálkozhat, nincs meg a harmadik! Remek egyéni akció volt a Szeged-Grosics télen szerződtetett játékosától, aki három védő mellett is el tudott robogni, majd Tulipánt is elfektette, és már szinte emelte a kezét a gólörömnél, de gólba tartó labdáját az utolsó pillanatban egy visszaérő védő kivágta!
86′ Hegedűs Martin is lövéssel tud zárni egy akciót: a balról indított akció végén a rövidre tartó lövése sem okoz problémát Tulipánnak.
80′ Ez viszont szemre is tetszetős akció volt, mondhatjuk, hogy a Barcelona stílusából sem lógott volna ki: Hegedűs, Pászka és Obot volt a labda útja, majd utóbbi a jobb sarkot vette célba, de Tulipán rajta volt a lövésen. Tíz perc még, semmi sem veszélyezteti a szegediek előnyét.
77′ Egy felesleges faultot követett el a szegedi csapat a saját tizenhatosának vonalánál: jó helyről lőhetett szabadrúgást a Budaörs, de Csillag méterekkel a kapu fölé küldi a labdát.
75′ Tányéros viszont nem tudja folytatni, és bizonyosan nagy lehet a baj, mert azzal ő is tisztában van, hogy nincs több cserelehetősége a Budaörsnek: az utolsó negyedórát kényszerűségből tíz emberrel tölti a pályán a Budaörs.
74′ Kihasználja harmadik cseréjét is Klausz László: Király Patrik helyére Pászka Lóránd áll be.
72′ A vendégek térfelének közepén adogatott a Szeged-Grosics, amikor Berde gondolt egyet, és váratlanul kapura tűzte a pöttyöst: távoli bombája viszont nem volt veszélyes Tulipán kapujára.
70′ Tányérost kell ápolni egy Obottal való párharc, találkozás után: folytatni kényszerül a budaörsi, hiszen nincs több cseréjük a vendégeknek.
69′ Obot! Akárcsak egy hete, most is gólt lőhetett volna csereként, megindulását követően a kapusról felpörgő labdát már nem tudta megfejelni, Tulipán kihasználta adottságbeli előnyeit, és lelopta a szegedi fejéről a labdát.
66′ Ismét egy csere, Bogátit az egykori szegedi játékos, Varga Bence váltja. A Budaörs más szemléletben jött ki a szünet után, de egyelőre ez sem vezetett eredményre, tulajdonképpen végig masszívan áll a lábán a szegedi védelem.
65′ Újabb szegedi csere: a csapatkapitány Germán Tamás jön le, akit Hegedűs Martin vált, a szalag így Szántai kezére kerül.
62′ Először változtat Klausz László: Andorka Pétert hívja le a pályáról a Szeged-Grosics mestere, őt Samuel Obot váltja a pályán.
59′ A ziccer óta csordogál a meccs: nem tud újítani a Budaörs, a Szeged-Grosics így kényelmesen őrzi előnyét – ugyanakkor nagy kár a korábban kihagyott lehetőségekért.
53′ Andorka! Hát már mesterhármasa lehetne! Ez is kimarad tőle, a szögletet Szabó Péter ívelte be, majd Oláh Gergő lövése után Andorka elé csorog a labda, aki két méterről az üresen tátongó kapu fölé vágja azt, elképesztő ziccer volt, de kimaradt!
52′ Szabó Péter tornáztatja meg Tulipánt, miután nagy lendülettel indul meg a jobb szélen, nem is bírják megállítani, majd a kapu felé tört a vonal mellől, de Tulipán oldalra ütötte lövését.
50′ Rögtön a szünetben beállt Csillag veszélyeztet: közeli fejese azonban végül a felső léc fölött megy el.
48′ Tányéros kapja a meccs első sárgáját.
46′ A szünetben kettős cserét eszközölt Miskei Attila: Csobánki és Tóth Péter nem jött ki a második félidőre, őket Csillag és Szabó Viktor váltotta a vendégeknél.
46′ Folytatódik a mérkőzés.
45+1′ Vége az első félidőnek, ami alatt a Szeged-Grosics teljesen megérdemelten vezet 2-0-ra, és ha picit pontosabb a kapu előtt, akár le is zárhatta volna a meccset a szünetre – hasonló folytatást remélünk!
43′ Az utóbbi időszak komolyabb szegedi fölénye most alábbhagy: főleg a pálya közepén zajlik a játék, és nem túlzunk, ha azt mondjuk: jól fog jönni a Budaörsnek a szünet.
39′ Megint Andorka, két gólt is szerezhetett volna két perc alatt! Ezúttal Szabó Péter verte meg védőjét, majd a tizenegyespontra gurította vissza a labdát, Andorka okosan elfektette a kapust, majd a már földön fekvő Tulipán kezébe lőtt – ez ziccer volt, és nagyon könnyen meglehetett volna ismét a harmadik gól!
38′ Zabari igen aktív, és rendre veszélyes is az oldalán vezetett akció, remek beadása után csak Csobánki mentette meg a vendégeket a harmadik bekapott góltól, ugyanis Andorka csúsztatta meg kiválóan a labdát, azonban a gólvonalon álló budaörsi megakadályozta a harmadik szegedi gólt!
34′ Kisebb üresjáratot követően éledezik a Budaörs, Sajbán Miklós jobb oldali, Tóth Péter felé tartó lövését végül Szántainak kell kitolnia a léc alól bravúrra, ez veszélyes volt!
27′ GÓÓÓÓL! Ha egy üzlet beindul! Most a másik szélen vezetheti támadását a Szeged-Grosics, Szabó Péter mesteri középre adására pedig Király érkezik a túloldalon, aki nagy erővel fejeli Tulipán kapujának felső léce alá a labdát, ez védhetetlen, 2-0-ra vezet Klausz László csapata!
25′ GÓÓÓÓÓL! A Szeged-Grosics játékának megvan az eredménye, Zabari remek beadására elsőre még Germán lecsúszik, de a hosszún érkező Achim kapásból a bal alsóba küldi a labdát, ezzel megvan az előny, 1-0!
23′ Ezek a Szeged-Grosics percei, ha nem megy közelről, akkor Oláh Gergő bátran vállalkozik kintről: ezúttal is a tizenhatoson kívülről lő kapura, ehhez már szükség volt Tulipán megmozdulására is, de marad a 0-0.
23′ Úh, ezt most megúszta a vendégcsapat! Szépen fel tudta fűzni a támadását a Szeged-Grosics, Germán pedig kapura is tudott fordulni a 16-oson belül, de nem volt helye már labdájának a betömörülő védők mellett, ahogy a lecsorgót újból kapura tűző Andorka lövése is egy budaörsi védőben akadt el a sok közül, amely a 16-oson belül állt.
21′ Achimot figyelmezteti Berger József utoljára: a szegediek védője egy vendég-kontrát állít meg a felezőnél, ezt még lap nélkül megússza. Sportszerűen zajlik egyébként a meccs.
19′ Oláh Gergő irigyelte meg Sajbán Miklós iménti kísérletét: ő talán még távolabbról küldi kapura a labdát, de ez sem találja el a célterületet.
16′ Az első komolyabb lövés: Sajbán Miklós nem tologatja tovább, 22 méterről is kapura lő, félmagas, életerős lövése ha nem is sokkal, de a bal kapufa mellett hagyja el a pályát. Ezekre nem árt majd figyelni a folytatásban.
15′ Megélénkült a meccs, most Bogáti is a szélen iramodott meg, majd középre kanyarította a labdát, de a szegedi védők ezt könnyedén hatástalanították.
12′ Újabb bizonytalankodás a budaörsiek védelmében: ezúttal Zabari indult meg iramosan, majd jó is volt a centerezése, az érkező Andorka elöl az utolsó pillanatban szabadítottak fel középen!
11′ Az első komolyabb akciót a Szeged-Grosics vezeti: Király Patrik a bal oldalon került a védelem mögé, majd fejjel készítette le Germánnak, aki azonban gyengén fejezte be az akciót, és a kapus kezébe emelt.
6′ Egyelőre csak kóstolgatják egymást a csapatok, nem forogtak veszélyben a kapuk az első percekben – úgy tűnik, tartanak annyira a felek egymástól, hogy kicsit kivárjanak.
1′ Verőfényes napsütésben vette kezdetét a mérkőzés, amelyen Andorka Péter végezte el a kezdőrúgást, így a Szeged-Grosics nyitja a meccset. A szegedi csapat tiszta fehérben, míg a vendég Budaörs zöld-fekete dresszben játszik ma.
Hozzászólások:
2019/2020
Merkantil Bank Liga NB II.
2019.09.18. szerda, 16:00
BUDAÖRS/SZEGED-CSANÁD GROSICS
Grosics Gyula Stadion
2019/2020 - Merkantil Bank Liga NB II.
#csapat nevepont
01. WKW ETO FC GYŐR 17
02. BFC SIÓFOK 16
03. BUDAFOKI MTE 15
04. AQVITAL FC CSÁKVÁR 15
05. MTK BUDAPEST 15
06. VASAS FC 11
07. GYIRMÓT FC GYŐR 11
08. NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 10
09. SOROKSÁR SC 10
10. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 10
11. DUNA ASZFALT TLC 10
12. DOROGI FC 10
13. KAZINCBARCIKA 10
14. FC AJKA 8
15. BUDAÖRS 8
16. SZOMBATHELYI HALADÁS 8
17. SZEGED-CSANÁD GROSICS 7
18. VÁC FC 4
19. SZOLNOKI MÁV FC 4
20. BALMAZ KAMILLA GYÓGYFÜRDŐ 0

Partnereink