A Budaörs ellen szerezhetjük az újabb pontokat

klausz-laszlo.jpg
A Szigetszentmiklós ellen végre átszakadt a gát, a csapat az első tavaszi siker után pedig mindjárt a másodikat is behúzhatná, amivel egészen biztonságos pozíciót fogna, és felzárkózhatna a középmezőny elejéhez. Ez persze nem lesz könnyű feladat, hiszen a soros ellenfél az ősz meglepetéscsapata, a Budaörs lesz, de Klausz László vezetőedző szerint több dolog is szól a mi reménybeli győzelmünk mellett.

- Eltelt pár hét, mire úgy beszélhetünk, hogy győztes meccsen vagyunk túl. Milyen érzés volt a kispadon ülni Szigetszentmiklóson?
- Jó volt, ennyi keserűség után különösen. Bár azt szeretném hozzátenni, hogy a korábbi találkozókon is azt láttam viszont a pályán, amit gyakoroltunk, csak most összejött, ami korábban nem.

- Mit szól ahhoz, hogy most - bár az elsőnél azért az SZTK kapusa is segített kicsit - három óriási gólt rúgtak a játékosai, miközben korábban azért ez nem nagyon volt jellemző?!
- A tizenhatoson belül nem ment annyira a góllövés, ezért az utóbbi időben sokat gyakoroltuk az átlövéseket. Az ellenfélnél egy fiatal kapus védett, aki az utóbbi meccseken biztosan nem volt kezdő, így aztán külön kértem, hogy lőjünk minél többet. Ennek mondjuk az első félidőben nem sok látszata volt, de a másodikban már igen. A kapus picit hibázott, hál' Istennek Berde lövése bement, aztán pedig Obot és Pászka is nagy gólt lőtt.

- Ezzel szakadt át a gát?
- A három góllal, meg Obot beállásával, ő adott lendületet a csapatnak. Az ellenfél egyértelműen Germánra összpontosított, hallottam is, ahogy ezt beszélik. Arra számíthattak, hogy őt kikapcsolva a második félidőben több terük lesz a támadások szervezéséhez. Nem mintha Andorka rossz lett volna, de erre volt válasz Obot beállása, aki egy új szerepkörben, centerként remekül mozgott, és nagyon sokat tett azért, hogy győztesen hagyjuk el a pályát.

- Reméljük, ezt a lendületet sikerül átmenteni a Budaörs elleni meccsre. Hogy készülnek?
- Nincs különösebb taktika, amivel meglephetnénk őket, de a tavaszi eredményekből ítélve nem is biztos, hogy kell lennie ilyennek. Ők megnyerték az első meccsüket, azóta viszont csak egy döntetlenre voltak képesek. Ebből ítélve nincsenek csúcsformában, mi viszont elindultunk fölfelé. A siker kulcsa az lehet, ha eredményesen tudjuk játszani a sok passzos, pozíciós játékot, melyhez sok labdabirtoklás, és jó helyzetkihasználás társul. Azt látom, hogy most az edzésen is felszabadult volt a társaság, ez pedig biztató. Áprilisra egyébként felállítottunk egy tervet, mely arról szól, hogy az öt meccsen hány pontot szeretnénk begyűjteni. Az első lépést a Szigetszentmiklós ellen megtettük, most jöhet a második!

- Hány ponttal számolnak az öt meccsre?
- Ezt most nem szeretném elmondani, de a papírt kiraktuk a falra. Sok vereséggel nem számolunk!


2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink