Gólnélküli döntetlen Szolnokon

A szombati, Szolnok elleni találkozó szolgálta a legkevésbé a felkészülést - derült ki Klausz László vezetőedző meccs utáni értékeléséből. A mérkőzést ugyanis a rossz idő miatt műfüves pályán rendezték, így a legfőbb cél az volt, hogy lehetőleg ne sérüljön meg senki.

A Tisza parti összecsapáson leginkább azok az emberek kaptak bizalmat, akik egyébként valamivel kevesebbet játszanak, hiszen együttesünk a Szántai - Zabari, Tóth, Balogh, Achim - Pászka, Veszelinov, Zelenyánszki, Povázsai - Andorka, Zádori összeállításban kezdett az egyébként 3 ponttal, de öt hellyel mögöttünk álló vasutas csapat ellen az utolsó felkészülési meccsen a Gyirmót elleni bajnoki előtt. Klausz László nem is csak egy félidőt, hanem közel 60 percet adott ennek a sornak, akkor állt be Molnár F., Farkas, Oláh, Berde, Coroian, Hegedűs, Szabó és Germán. A körülmények eléggé meghatározták a játék színvonalát is, melyet akár közepesnek mondhatunk, de a kapuk nem sokszor forogtak veszélyben, a 90 percet lényegében nagyobb helyzet nélkül tudta le a két csapat.

- Ez a mérkőzés szolgálta eddig a legkevésbé a felkészülést, amikor kiderült, hogy a rossz idő miatt műfüvön kell játszanunk, azt kértem, vigyázzunk magunkra, ne sérüljön meg senki. Sajnos nem alakultak jól a dolgok, Zabarinak kifordult a bokája, de bízom benne, minél gyorsabban rendbe jön. A játék eléggé közepes volt, próbálták ugyan a fiúk odatenni magukat, igyekeztek, de nagy helyzet egyik oldalon sem alakult ki, jól zártak a védelmek - értékelt Klausz László.

A csapat holnap 10 órakor regeneráló jellegű edzést végez egy jógaoktató bevonásával, hétfőn pihenő, kedden 2, majd a következő napokon 1-1 tréning vár a társaságra az első tavaszi bajnoki előtt. 


2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink