Közel 500 néző előtt, egy erős összeállításban pályára lépő Bp. Honvéd ellen együttesünk a Szántai – Zabari, Farkas, Tóth, Achim - Coroian, Oláh G. - Obot, Zelenyánszki, Szabó P. - Andorka kezdőcsapattal vette fel a küzdelmet. A kiegyenlített, leginkább a két 16-os közötti játékot hozó mérkőzésen csapatunk agresszív stílusa kemény küzdelemre késztette az első osztályú fővárosiakat, akik valamivel azért több lehetőséget tudtak kialakítani a szegedi kapu előtt.
A második félidőben Klausz László Tóth Gábor és Farkas Márk kivételével mindenkit lecserélt, a szünetben Molnár F., Povázsai, Pászka, Germán, Hegedűs, Király, Berde és Zádori, a 60. percben pedig Achim helyett pedig Veszelinov lépett a gyepre. A Honvéd Jelena Richárd 70. percében szerzett találatával döntötte el a találkozót, de a mieink előtt is adódtak komolyabb lehetőségek, elég csak Berde István erős távoli lövésére, vagy Zádori Krisztián kapufájára gondolni. A vége tehát 1-0 lett a Honvédnak, de ami fontos, a Szeged 2011-GA egyenrangú partnerként mutatkozott be egy NB I-es csapat otthonában.
- Erős ellenfél ellen értékes meccset játszottunk, melyen ismét megpróbáltam minél több játékosnak, több poszton lehetőséget adni. A fiúk helytálltak,sőt a fiatalok is érett játékot mutattak be. A támadó játék ugyan akadozott, de remélem, az NB II-ben nemcsak több helyzetünk lesz, hanem jobb arányban értékesítjük is ezeket. Fontos, hogy a labdavesztés utáni visszarendeződés olajozottabbá vált, ebben a fiatalok különösen sokat léptek előre. A most még látható tompaság a következő két hétben elmúlhat, a jó fizikai alap már megvan, mostmár a formát kell élesíteni, például hogy ki tudjuk használni a széleken Szabó Péter és Obot adottságait - értékelt Klausz László vezetőedző.
A csapat szombaton Aradon játszik, várhatóan két mérkőzést.