Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Bővebb információ.

Megye I: folytatódott a döntetlen széria

A Tiszasziget és a Szentes után az FK 1899 Szeged ellen is pontosztozkodással zárt fiókcsapatunk a Csongrád megyei első osztályban. A fiatalokból álló együttes 25 pontjával a 3. helyen áll.

Popovics Pál a nem túl bő keretből a Krnács (Hajagos) - Vass, Barát, Dudás, Hoffmann (Lajkó), Fodor, Erdős, Pászka, Czirok, Kovács, Szerencse összeállításban küldte pályára együttesünket, mely kezdett már jobban is. A középmezőnyhöz tartozó vendégek ugyanis már a 10. percben megszerezték a vezetést, a mieink pedig nem a várható fordulatszámon pörögtek. A 21. percben azért Kovács Balázs egalizált, ezzel együtt a fiúk nem azt a játékot nyújtották, mely sikerre vezethetett volna. Az ellenfélből az 50. percben kiállítottak egy embert, de sajnos ez sem volt elég ahhoz, hogy bepréseljünk egy gólt.
- Ezt az eredményt nem lehet megmagyarázni, mivel az ellenfél közel 40 percet emberhátrányban játszott, így most leszállhatunk a földre. A meghatározó játékosokon érződött a szerdai kupameccs, de remélem, hogy tanulunk ebből, és nemcsak az edzőnek kell motiválni a játékosokat, hanem ők is tudják magukat, mert erre nagy szükségük lesz a további fejlődés érdekében - értékelt Popovics Pál vezetőedző.


Hozzászólások:
2019/2020
Merkantil Bank Liga NB II.
2019.09.18. szerda, 16:00
BUDAÖRS/SZEGED-CSANÁD GROSICS
Grosics Gyula Stadion
2019/2020 - Merkantil Bank Liga NB II.
#csapat nevepont
01. WKW ETO FC GYŐR 17
02. BFC SIÓFOK 16
03. BUDAFOKI MTE 15
04. AQVITAL FC CSÁKVÁR 15
05. MTK BUDAPEST 15
06. VASAS FC 11
07. GYIRMÓT FC GYŐR 11
08. NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 10
09. SOROKSÁR SC 10
10. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 10
11. DUNA ASZFALT TLC 10
12. DOROGI FC 10
13. KAZINCBARCIKA 10
14. FC AJKA 8
15. BUDAÖRS 8
16. SZOMBATHELYI HALADÁS 8
17. SZEGED-CSANÁD GROSICS 7
18. VÁC FC 4
19. SZOLNOKI MÁV FC 4
20. BALMAZ KAMILLA GYÓGYFÜRDŐ 0

Partnereink