Újabb tehetség a keretben

Alig túl a 20. életévén három és fél éves megállapodásban egyezett meg a Szeged 2011 vezetőivel Rézműves Rajmund, akit komoly talentumnak tartanak a szakemberek. Többek közt a Grosics Akadémia edzői, hiszen az 1991. november 11-én Dorogon született technikás és gólerős futballista a gyulai U19-es együttesből került Szegedre. Rézműves Rajmund erényeiről Futó Tamás, a Szeged2011 vezetőedzője, valamint korábbi trénere, Horváth Péter, a Grosics Akadémia U19-es csapatának szakvezetője beszélt, végezetül röviden a fiatal labdarúgó is szólt eddigi benyomásairól.

"Igazán tehetséges futballistáról van szó, aki több poszton is bevethető – kezdte Futó Tamás, a Szeged2011 mestere. – Támadó középpályásként is hasznára lehet a csapatnak, ám csatárként, felső ékként szintén bátran bevethető. Gyors és agresszív játékos, ami a mai futballban fontos elem, ráadásul a fiatalságából adódóan pimasz megoldásokra is képes. Komoly erénye még, hogy nagyon érzi a kaput és legalább ilyen lényeges, miszerint jó százalékban használja ki a helyzeteit. Az már megint az ifjúságából eredeztethető, hogy még kicsit szertelen a játéka, ami rutint szerezve, idővel úgyis letisztul."

A gyulai Grosics Katolikus Labdarúgó Akadémia U19-es együttesének trénere, a korábbi kiváló élvonalbeli középcsatár, Horváth Péter a következőképpen jellemezte egykori tanítványát. "Jó mentalitású futballista, aki a meccsekre és az edzésekre is kifogástalan hozzáállással készül. – jelentette ki elöljáróban Horváth Péter. - Érdekes, hogy már korábban kiválasztottuk, ám akkor még nem jött hozzánk, később viszont már igen. Jól jártunk vele, hiszen csapatunk meghatározó labdarúgója lett Rajmund, aki kifejezetten agilis, mozgékony és mindig keresi a játékot és mindig megtalálható a labdákkal. Jelenleg hatodik helyen állunk a bajnokságban és Rézműves Rajmund bizony nagyon hiányzik majd a csapatunkból tavasszal, ám nélküle sem adjuk fel bajnoki reményeinket. Azt meg talán mondanom sem kell, büszkék vagyunk arra, hogy a Szegednek egy tehetséges játékost adhattunk." Rézműves Rajmund a beilleszkedésről ennyit mondott: "Nagyon jól érzem magam, a csapatban, a társak elfogadtak és mindenben segítenek. Mindez egy fiatal játékosnak mindig fontos. Örülök a bizalomnak és már várom a Szolnok elleni tavaszi rajtot:"


2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink