Nem fogadták optimális állapotok Tiszaszigeten a Krnács - Vass, Barát, Dudás, Fodor, Czirok, Erdős, Pászka, Hoffmann, Kovács, Szerencse összeállítású együttesünket, bár a hazaiak mentségére szolgál, hogy ennyi csapadék után talán a világ bármelyik pályáján állt volna a víz. Ilyen körülmények között nem meglepetés, hogy igazán folyamatos játék nem alakult ki, az első félidőben pedig gól sem született.
Rögtön a szünet után viszont igen, csak nem a mieink szerezték. Az 59. percben velünk volt Szerencse Ákos, és egalizált. Már mindenki kezdte elkönyvelni a döntetlent, amikor a Tiszasziget egy véleményes büntetőt kapott, ráadásul be is rúgta azt. Az egyik pontot így is sikerült megszerezni, a 91. percben Barát Dániel találata jelentette a 2-2-t.
- Két centiméteres víz állt a pályán, nemhogy passzolni, de még vezetni sem lehetett a labdát, ez pedig nem nekünk kedvezett. Az egész mérkőzésen jó volt a játékvezetés, de a 88. percben a bíró befújt egy olyan tizenegyest, mely véleményem szerint érthetetlen volt. A csapatot gratuláció illeti azért, hogy 3 perc alatt visszaállította a döntetlent. A mérkőzésen voltak negatív és pozitív dolgok is, de néhány játékostól azt várom, hogy fejlődésük érdekében vegyék át az én hozzáállásomat. Úgy érzem, lehet még ezen a dolgon javítani, hiszen fiatalok. Ilyen pályával, ha sok eső esik, az NB II-ben is találkozhatnak majd - nyilatkozott Popovics Pál vezetőedző.
Együttesünk 10 forduló után - 9 lejátszott mérkőzésen 7 alkalommal nyert, 2 döntetlent játszott, 40 gólt lőtt, és 3-at kapott, ebből 2-t most. 23 megszerzett pontjával a 2. helyen áll, az Algyő 2 egységgel előzi meg.