Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Bővebb információ.

A Debrecent kaptuk a Magyar Kupában

mk-sors.jpg

Péntek délelőtt kisorsolták a Magyar Kupa negyedik fordulójának párosításait. Az Ajka elleni sikerrel a 16 közé jutó Szeged 2011-Grosics Akadémia első osztályú ellenfelet kapott, hiszen a Debrecen ellen lehet majd kiharcolni a negyeddöntőt. Az előttünk álló, negyedik fordulóban már semmilyen kiemelés nem volt, vagyis bárki kaphatott bárkit. Az első mérkőzéseket október 28-án, a visszavágókat november 18-án rendezik.

Oláh Lóránt: küzdeni fogunk!

olah-lorant.jpg- Jobban örültem volna egy másod- vagy harmadosztályú csapatnak - reagált sommásan a sorsolás eredményére Oláh Lóránt. A Debrecenben szép időszakot töltő csatárnak annak idején nemcsak bajnoki címben, hanem a Bajnokok Ligája csoportkörben is része volt, vagyis a hajdúságiak történetének talán legsikeresebb időszakában játszott piros-fehérben. Ma is úgy nyilatkozott, hogy megtiszteltetés volt ahhoz a csapathoz tartozni, de mindent megtesz majd a Szeged sikeréért. - A Debrecen elég jó csapat ahhoz, hogy ha a kupameccseken pihenteti is néhány játékosát, esélyesként tartsuk számon. A mi esélyeinket csökkenti, hogy ez már oda-visszavágós párharc lesz. Annyit ígérhetek, hogy küzdeni fogunk, és mindent megteszünk a minél jobb eredményért - fogalmazott Oláh Lóránt.


Hozzászólások:
2019/2020
Merkantil Bank Liga NB II.
ma, 12:30
WKW ETO FC GYŐR/SZEGED-CSANÁD GROSICS
ETO Stadion
2019/2020 - Merkantil Bank Liga NB II.
#csapat nevepont
01. MTK BUDAPEST 53
02. BUDAFOKI MTE 47
03. BFC SIÓFOK 40
04. VASAS FC 38
05. WKW ETO FC GYŐR 38
06. GYIRMÓT FC GYŐR 36
07. AQVITAL FC CSÁKVÁR 35
08. SOROKSÁR SC 34
09. NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 32
10. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 31
11. DOROGI FC 29
12. BUDAÖRS 27
13. SZEGED-CSANÁD GROSICS 27
14. KAZINCBARCIKA 27
15. FC AJKA 26
16. SZOLNOKI MÁV FC 25
17. DUNA ASZFALT TLC 22
18. SZOMBATHELYI HALADÁS 20
19. VÁC FC 8
20. BALMAZ KAMILLA GYÓGYFÜRDŐ 0

Partnereink