A korábban a vihar miatt félbeszakadt mérkőzést pótolt szerdán a Szeged 2011-Grosics Akadémia, amely a négy mérkőzése veretlen Soroksárt fogadta a hétközi mérkőzésen.
Kezdeményezőbben kezdte a találkozót a Szeged-Grosics: Germán Tamásék a meccs elején letámadták ellenfelüket, és rövid passzos játékukkal többször is a kapu elé kerültek, azonban nem igazán tudták komolyan megdolgoztatni Holczer Ádámot. Ahogy telt az idő, úgy egyre kiegyenlítettebb lett a mérkőzés, bár a szegediek mezőnybeli dominanciája továbbra is megmaradt. Az első fél óra végén Király állt közel a gólszerzéshez, majd a játékrész hajrájában Geiger maradt le centikkel Szabó Péter remekül belőtt labdájáról, így gól nélkül zárták az első 45 percet a felek.
A második félidőt is attraktívan kezdte a Szeged-Grosics, Germán és Király kényszerítőzése utáni nagy helyzetet azonban elpuskázta a szegediek csapatkapitánya. Ezután a Soroksár egy picit be tudta szorítani Klausz László tanítványait, de egyik centerezés sem okozott komoly problémát, majd Geiger bal oldali szögletére érkezett remekül a hosszún Áchim, aki az alapvonalról még középre tudta fejelni a labdát, a lecsorgót pedig az érkező Farkas a kapuba helyezte közelről, megszerezve ezzel a vezetést, 1-0. Egy perccel később Gárdos rögvest egyenlíthetett volna, de lövése elkerülte a kaput. A Szeged-Grosics kontrákkal operált a mérkőzés hátralévő részében, és többször csak egy óriási védelmi megmozdulás akadályozta meg a szegedi ziccert a vendégek részéről. A Soroksár nem igazán tudott kialakítani komoly helyzetet, a végén abszolút nem forgott veszélyben a Szeged-Grosics győzelme, amely 1-0-ra legyőzte ellenfelét, és ezzel feljött a hatodik helyre. Végül csak az lett a meccs vége, ahol félbeszakadt az eredeti időpontban: akkor Király Patrik találatával vezetett 1-0-ra a szegedi együttes, most pedig Farkas Márk találatával sikerült győznie a csapatnak.
A Szeged 2011-Grosics Akadémia legközelebb szombaton, 18 órakor lép pályára a Dunaújváros vendégeként.
Szeged 2011-Grosics Akadémia – Soroksár SC 1 – 0 (0-0)
Gyula, Grosics Akadémia, 400 néző. Vezette: Berger József (Pápai Zoltán, Vígh-Tarsonyi Gergő).
Szeged: Szántai – Geiger (Pászka, 90+2′), Balogh, Germán, Szabó (Zabari, 83′), Mészáros, Farkas M., Berde, Achim, Király, Oláh G (Zelenyánszki, 75′). Vezetőedző: Klausz László.
Soroksár: Holczer – Fülöp, Farkas A., Valencsik, Zsivoczky-Pandel (Korozmán, 58′), Gárdos (Huszák, 68′), Vass, Szalánszki, Kákonyi, Pál, Peszmeg (Gohér, 86′).Vezetőedző: Albert Flórián.
Gólszerzők: Farkas M. (56′)
Sárga lap: Mészáros (78′), Zelenyánszki (90+1′) ill. Kákonyi (17′), Huszák (75′)
Klausz László: “Nagyon fontos volt a győzelmünk, arra számítottunk, hogy nagyon nehéz lesz, hiszen pár hét alatt sokat változott a Soroksár csapatösszetétele és játéka. Sikerült gólt szereznünk, de tudtuk, hogy nagyon nehéz lesz ez a mérkőzés. A legfőbb dolog, hogy regenerálódjanak most a fiúk, kitaláljuk, hogyan lehetünk eredményesek Dunaújvárosban.”