Három pontot raboltunk a Balaton partjáról

Szezonbeli első győzelmét szerezve egy góllal nyert a Szeged 2011-Grosics Akadémia a Siófok otthonában az NB II második körében. Klausz László tanítványai ezzel továbbra is veretlenek a bajnokságban.

A felek a nagy hőség ellenére is magas iramban, motiváltan szálltak a játékba, ugyanakkor a meleg időjárás a játékosok koncentrációjára már jobban kihatott, ami főként pontatlan passzokban mutatkozott meg az első félidő folyamán. Szántai Leventének azonban így is be kellett mutatnia egy bravúrt a 13. percben, amikor Rusvai László fineszes emelését tolta az utolsó pillanatban a keresztléc fölé. Egy negyed órával később aztán a kapus lényegében gólpasszt adott Szabó Péternek: kirúgását Szivacski Donát csúsztatta meg rosszul, éppen a szélsőt indítva ezzel, Szabó pedig 16 méterről kilőtte a bal alsót. (0-1) A válaszra sem kellett viszont sokat várni, hiszen a 34. minutumban éppen Szabó kezezéséért a játékvezető büntetőt ítélt a hazaiak javára. A labda mögé Ivancsics Gellért állt, majd magabiztosan mattolta Szántait. (1-1)

Fordulás után is kiegyenlített maradt a játék, az idő előrehaladtával egyre inkább érződött, egy újabb gól könnyen sorsdöntő lehet a győzelem szempontjából. Ezt végül a szegediek szerezték, mert bár az egykori kenyéradója ellen pályára lépő Andorka Péter elsőre még elrontott egy ziccert, a kipattanót viszont egy ügyes passzjáték után Király Patrik mesterien tekerte a hálóba. (1-2) A 75. percben végleg eldőlni látszott a mérkőzés kimenetele, miután Zierkelbach Péter bíró azonnali pirossal kiállította az Oláh Gergőn törlesztő Tamás Lászlót. A Siófok a hajrában mindent egy lapra feltéve támadott tíz emberrel is, újabb gólt azonban már nem láthatott a lelátó közönsége, így a Szeged-Grosics győzelemmel zárta a találkozót.

A gárda ezzel két fordulót követően négy ponttal, veretlenül áll az NB II-ben. Hegedűs Martinékra a következő körben a rossz emlékeket idéző Kisvárda vár idegenben, illetve azt megelőzően egy monori túra, amikor is szerdán a Magyar Kupában találkozik a Szeged-Grosics az NB III-as Pest megyei együttessel.

BFC Siófok – Szeged 2011-Grosics Akadémia 1-2 (1-1)
Siófok, 400 néző. Vezette: Zierkelbach Péter (Horváth Zoltán, Iványi István).
Siófok : Bozsó – Mogyorósi, Elek, Farkas N., Nagy D., Ivancsics, Futó, Rusvai, Szivacski, Tamás, Nagy R. (Hanzl 66′). Vezetőedző: Goran Kopunovic.
Szeged: Szántai – Szabó P., Berde, Balogh, Mészáros, Geiger (Áchim 52′), Zelenyánszki, Oláh G., Király, Hegedűs (Germán 73′), Oláh L. (Andorka 61′). Vezetőedző: Klausz László.
Gólszerzők: Ivancsics (35′ – tizenegyesből), ill. Szabó P. (27′), Király (65′).
Sárga lap: Mogyorósi (50′), Futó (79′), ill. Mészáros (26′), Zelenyánszki (78′).
Kiállítás: Tamás (75′).

Klausz László: “Elégedett vagyok a látottakkal, ugyanott folytattuk, ahol a Gyirmót ellen abbahagytuk. Nagyon jól állt fel a csapat a pályán, mindenki tudta a feladatát. A Gyirmót ellen sem volt már gond a támadásvezetéssel, sajnos akkor csak kapufáig jutottunk, most viszont sikerült két gólt is szereznünk, amellett, hogy több helyzetünk is adódott. Megérdemelten nyert a csapat véleményem szerint.”


Online közvetítés:
BFC SIÓFOK
Szeged 2011 - Grosics Akadémia
1
2
időpontesemény
90+4′Elhalt a lövés a sorfalban, majd a játékvezető lefújta a meccset! Rendkívül értékes három pontot szerzett a Szeged 2011-Grosics Akadémia idegenben!
90+3′Egy ártatlannak tűnő szituáció után nagy egyenlítési lehetőséghez jutnak a hazaiak, akik 18-20 méterről lőhetnek szabadrúgást. Nagy Dániel és Ivancsics Gellért helyezkedik a labda mögé.
90′Zierkelbach Péter három perc hosszabbítást jelzett.
85′Mindent egy lapra feltéve rohamoz a Balaton-parti gárda, egyelőre kevés sikerrel.
79′Beindult a pókerparti: Futó rántotta le egy kártyáért az egy indítással meglódulni igyekvő Germánt.
78′Zelenyánszkiba öt méterről belerúgtak egy szabadrúgást, a bíró pedig a szegedinek adott sárgát.
75′KIÁLLÍTÁS! Tamás azonnali pirossal mehet zuhanyozni, amiért – törlesztési szándékkal – hátulról megrúgta Oláh Gergőt. Tíz emberrel folytatják a hazaiak!
74′Támadásban a vendéglátók, de Klausz mester kiválóan megszervezte alakulata védekezését, a siófoki attakok rendre megtörnek a tizenhatos előterében.
73′Germán Tamás is a pályán, Hegedűs Martin helyett állt be a műtétje után felépülő csatár.
67′Az ivószünet alatt Klausz Lászlónak van egy kis ideje, hogy instruálja övéit. A vezetés megvan, de nagy küzdelem vezet még a három ponthoz a hátralévő időben.
66′Goran Kopunovic is változtat a bekapott gól után: Hanzl Máté szállt be a meccsbe Nagy Richárd helyett.
65′GÓÓÓL!!! Ismét vezet a Szeged-Grosics! Bár Szabó Péter beadását Andorka még a kapusba vágta közelről, a kipattanó azonban visszakerült a vendégekhez. Hegedűs – Király – Szabó – Király volt a labda útja, majd a Békéscsabáról igazolt szélső gyönyörűen csavart a kapuba a tizenhatos sarkáról! 1-2!
61′Ismerős arcot üdvözölhetnek a siófoki nézők: Andorka Péter váltotta a folytatásra Oláh Lórántot.
60′“Uh!” – zengi a lelátó. Egy jobbról érkező szögletet Takács fejelt kapura, de a bólintása centikkel elkerülte a jobb kapufát.
58′Továbbra is a küzdelem dominál a gyepen, keresik a fogást egymáson a csapatok. Egyre inkább úgy tűnik, egy újabb gól nagyon sokat érhet a szerzőjének.
52′Klausz Lászlóé az első csere: Geiger helyett Áchim Ádám a pályán. Talán Mogyorósi iménti belépője nem múlt el nyomtalanul.
51′A szabadrúgást Mészáros zúdította a keresztléc fölé.
50′Mogyorósi is besárgult, miután felvágta Geigert, jogosnak tűnik a szankció.
47′Oláh Gergő tüzelt éles szögből, mintegy 18 méterről, de kísérlete elkerülte a kaput.
46′Folytatódik az összecsapás, a szünetben egyik mester sem változtatott csapata összeállításán.
45′Vége a félidőnek, amely során mindkét együttes harcos, motivált produkciót nyújtott, a győzelemhez azonban egyikük sem került közelebb.
44′Geiger adott élesen középre balról, de a labda mindenki előtt elsuhant, majd a túloldalon bedobásra csorgott ki.
42′Mészáros Márk állt a labda mögé, de balos bombája elakadt a sorfalban.
41′Hegedűs Martin négy siófoki között kevergetett a tizenhatos előterében, végül az egyik bekk felvágta a szegedi támadót, így jó helyről jár szabadrúgás a vendégek számára.
35′Gól… Ivancsics Gellért magabiztosan értékesítette a büntetőt, kiegyenlítve ezzel az állást. 1-1.
34′Tizenegyes! Micsoda pech! Az előbbi támadás után Nagy Dániel lódult meg a jobb oldalon egy kontrával, beadása Ivancsicsot kereste volna középen, de a menteni igyekvő Szabó Péter kezére rápattant a labda. Zierkelbach sporttárs habozás nélkül a mészpontra mutatott.
33′Király és Hegedűs játszott egymással szépen össze, utóbbi lőtt végül, de a löket a bal kapufa mellett hagyta el a játékteret.
27′GÓÓÓL!!! Szántai kirúgásába Szivacski csúsztatott bele rendkívül balul, éppen indítva vele Szabó Pétert, aki a tizenhatos sarkához érve mértani pontossággal lőtte ki a bal alsót jobbal! 0-1! Vezet a Szeged!
27′A szabadrúgás mögé a sértett állt, de tekerése éppen Szántai ölében landolt.
26′A vendégeké a meccs első sárgája, Mészáros buktatta az egy kontrával meginduló Ivancsicsot nagyjából 23-24 méterre a kaputól.
25′A fiatal Hegedűs Martin forintos labdát adott Oláh Lóránt elé, majd a rutinos támadó lövése centikkel suhant el csupán a keresztléc felett.
22′Ivószünet miatt áll a játék: a frissíti alighanem jót tesz majd a játékosoknak, ezáltal a mérkőzésnek is, mert bár a motivációval és az elánnal nincs gond, de a játék mindkét oldalon elég pontatlan. Ebből kifolyólag egyelőre helyzetet is csak ritkán láthat a publikum.
15′A hőség ellenére magas iram jellemzi a találkozót, a játékosok koncentrációja viszont nem mindig optimális, sok hiba csúszik mindkét fél passzjátékába.
13′SZÁNTAI LEVENTE! Mekkorát védett?! Nagy Dániel lódult meg egy kontrával, a tizenhatoshoz érve megpróbálta átemelni a vendégek kapusát, aki viszont az utolsó pillanatban még a keresztléc fölé tudta tenyerelni a labdát!
10′A nagyjából 50-60 szurkoló által buzdított szegediek is kezdenek magukra találni, ennek megfelelően Klausz László tanítványai átvették ezekben a percekben a játék irányítását.
8′Rusvai lódult meg nagyon agilisan a jobb oldalon, a lövést is elvállalta, de összességében nem jelentett veszélyt a kapu mellett jócskán elzúgó kísérlete.
5′A nagy melegben lassan indulnak be a csapatok, az időjárás nem igazán fogadta kegyeibe ezt az összecsapást. Ettől függetlenül a siófokiak igyekeznek felülkerekedni ellenfelükön a mezőnyben, helyzetekig azonban egyelőre még nem jutottak el.
1′Még egy kicsit hamarabb is kezdtek a felek, már útján a labda. A fehér mezes hazaiak indították el a találkozót, a vendégek kék-fekete szerelésben futballoznak a mai napon.
2021/2022
Merkantil Bank Liga NB II.
ma, 19:00
BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE/SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Békéscsabai Kórház utcai Stadion
2021/2022 - Merkantil Bank Liga NB II.
#csapat nevepont
01. BFC SIÓFOK 0
02. BUDAÖRS 0
03. FC AJKA 0
04. DOROGI FC 0
05. PMFC 0
06. III. KER. TVE 0
07. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 0
08. BUDAFOKI MTE 0
09. SZOLNOKI MÁV FC 0
10. SOROKSÁR SC 0
11. AQVITAL FC CSÁKVÁR 0
12. SZOMBATHELYI HALADÁS 0
13. DVTK 0
14. NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 0
15. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 0
16. VASAS FC 0
17. KECSKEMÉTI TE 0
18. TISZAKÉCSKEI LC 0
19. SZENTLŐRINC 0
20. WKW ETO FC GYŐR 0

Partnereink