Megyei derbit nyert tartalékcsapatunk

825268118-1454497389858262-8830053898712446910-n.jpg

A labdarúgó NB III. Dél-Keleti csoportjának 12. fordulójában megyei derbi várt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia II-re. Tartalékcsapatunk a Sándorfalvát fogadta Gyulán.

NB III-as csapatunk a 26. percben Budai Balázs révén előnybe került, majd a lehető legjobbkor, még az első félidő hajrájában, Tóth Norman találatával megduplázta vezetését.

A fordulást követően kiegyenlítettebb volt a játék, de nem talált a Sándorfalva fogást csapatunkon, az eredmény nem változott. A Szeged-Csanád Grosics Akadémia II 2-0-ra nyerte a megyei derbit, ezzel egy hosszú nyeretlenséget zárt le.

"Ismertük a Sándorfalvát, az utóbbi meccseiket kimondottan nagy figyelemmel követtük, nehéz meccsre számítottunk. Jól kezdtük a mérkőzést, a játékunk rendben volt, már a gól előtt is szép akciókat vezettünk. Az első félidőben kétgólos előnyre sikerült szert tenni, majd ezután is szervezetten játszottunk. A második játékrészben kiegyenlítettebb volt a játék, viszont maradtak ki ziccereink, rúghattunk volna még gólt, nyugodtabb lehetett volna a végjáték" - nyilatkozta Bilics Igor vezetőedző.

NB III., Dél-Keleti csoport, 12. forduló, Gyula, Grosics Akadémia, vezette: Németh (Zahorecz, Pálinkás)
Szeged-Csanád Grosics Akadémia II - Sándorfalvi SKE 2-0 (2-0)
Szeged-Csanád Grosics Akadémia II: Molnár-Farkas, Cubra, Lukácsi ('62 Gera), Sümeghy, Deák, Pleskó, Tóth, Mészáros ('62 Árva), Fejős ('79 Pipis), Ördög ('62 Reményik), Budai ('74 Volford). Vezetőedző: Bilics Igor
Sándorfalvi SKE: Nagy, Kincses ('46 Széll Á.), Grünwald, Juhász, Rabecz ('75 Csicsely), Dudás ('46 Koncz), Széll K., Horváth, Papp ('46 Babolek), Molnár ('27 Varga), Gyuga. Vezetőedző: Krucsó Ákos
Gólszerzők: Budai (26.), Tóth (44.)

A szegediek a következő fordulóban újabb rangadót vívnak, Békéscsabára látogat tartalékcsapatunk.


2026/2027
Merkantil Bank Liga
11. forduló
2026.10.24. szombat, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
DVTK
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 23
02. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 22
03. KECSKEMÉTI TE 20
04. Gyirmót FC Győr 19
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 16
06. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
07. FC Ajka 14
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. BVSC-Zugló 10
11. DVTK 10
12. Szentlőrinc 10
13. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 10
14. FC Nagykanizsa 9
15. HR-Rent Kozármisleny 7
16. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4

Partnereink