Karcagon mutatkozik be új vezetőedzőnk

beharangozo-3.png

Vasárnap 13 órakor a Karcag otthonában lépünk pályára a Merkantil Bank Liga 10. fordulójában. Tóth Balázs vezetőedző debütál a szegedi kispadon.

IDEGENBELI MECCSEL INDUL A TÓTH-ÉRA
A héten edzőváltás történt a Szeged-Csanád Grosics Akadémiánál. Laczkó Zsolt helyét Tóth Balázs vette át, aki Karcagon küldi először pályára új csapatát.

ELLENFELÜNKRŐL
A Karcagi Sportegyesületet 1945-ben alapították. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei alakulat bő egy évvel ezelőtt megnyerte az NB III. Észak-Keleti csoportját, így feljutott a második vonalba. Az előző idényben 18 év után szerepelhetett ismét az NB II-ben a Karcag. Aktuális ellenfelünk a 11. helyen zárt tavaly. Az idén eddig lejátszott kilenc meccsükön két győzelmet, öt döntetlen és két vereséget könyvelhettek el a karcagiak.

EZT VÁRJA VEZETŐEDZŐNK
Tóth Balázs, a Szeged-Csanád GA vezetőedzője: – Kevés időm volt, hogy felkészítsem a csapatot a hétvégére, viszont nagyon örülök, hogy a szakmai stábbal és a játékosokkal is nagyon gyorsan megtaláltuk a közös hangot. Azt gondolom, hogy ez óriási segítség lehet a vasárnapi meccsre. A Karcag jó minőséget képvisel, nehéz találkozóra számítok, de győzelemre fogunk játszani.

MECCSTÖRTÉNELEM
A Karcag együttesével mindössze kétszer találkoztunk eddig. Az előző idény őszi összecsapásán 2-2-es döntetlen született a Szent Gellért Fórumban. Februárban, a karcagi mérkőzésen 1-0-ra alulmaradtunk.

KÖZVETÍTÉS
A mérkőzést élőben közvetítjük klubunk hivatalos YouTube-csatornáján.


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
2026.10.18. Sunday, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 20
02. KECSKEMÉTI TE 20
03. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 19
04. Gyirmót FC Győr 16
05. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
06. FC Ajka 14
07. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 13
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. Szentlőrinc 10
11. DVTK 10
12. FC Nagykanizsa 9
13. BVSC-Zugló 7
14. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
15. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4
16. HR-Rent Kozármisleny 4

Partnereink