Küzdelmes meccsen maradtunk alul a Kecskemét ellen

gem-6627.jpg

Az NB II. 8. fordulójában a Kecskeméti TE otthonában lépett pályára a Szeged-Csanád Grosics Akadémia.

A mérkőzés elején már tesztelték a hazaiak Illést, de kapusunk állta a sarat. A 22. percben Beke csinált meg egy lövőcselt a tizenhatoson belül, szabálytalankodtak vele szemben, tizenegyest kapott a KTE. A büntetőt Németh mellé rúgta. A 25. percben Tóth-Gábor révén veszélyeztettünk, de Ruisz védett. A hazai kapus az első félidő utolsó percében már egy nagyobb védést mutatott be, amikor Tóth-Gábor kapáslövéssel talált kaput. Az első félidő után 0-0 volt az állás.

gem-6566.jpg

A fordulást követően is kiegyenlített volt a játék. Illés védett egy újabb kecskeméti lövést, majd ugorva az időben, a 72. perc hozta a találkozó legnagyobb szegedi helyzetét: Zimonyi és Kalmár összjátéka után Tóth-Gábor fejelt jó helyzetből, bravúrral tolta ki Ruisz. A 83. percben született meg a mindent eldöntő gól: Beke kapáslövésből vette be a kaput (1-0). Ádám Martin lőtt még a hajrában, de kaput nem talált. A Kecskemét 1-0-ra megnyerte a találkozót.

NB II., 8. forduló, Kecskemét, Széktói Stadion, 1500 néző. Vezette: Takács Tamás (László István, Szabó Dániel).
Kecskeméti TE - Szeged-Csanád Grosisc Akadémia 1-0 (0-0)
Kecskeméti TE: Ruisz – Szépe, Gajág, Szűcs Sz. – Berki (Eördögh, 55.), Haris, Kovács B., Göblyös – Szabó B. (Merényi, 64.), Beke (Szilágyi, 86.) – Németh B. (Bolyki, 64.). Vezetőedző: Tímár Krisztián 
Szeged-Csanád Grosisc Akadémia: Illés – Szabó Á., Rjaskó, Vékony, Széles, Mikló (Kalmár, a szünetben) – Márkvárt, Miskolczi (Bodnár, 69.), Posztobányi (Ádám, 84.) – Zimonyi (Haragos, 69.), Tóth-Gábor. Vezetőedző: Laczkó Zsolt
Gólszerző: Beke (83.)

"Egy döntetlen szagú mérkőzés volt, megvoltak a helyzeteink, az ellenfélnek is voltak helyzetei, ők rúgtak egy gólt. A második félidőben jobban ránk erőltették az akaratukat, nem tudtuk kihúzni. Nem érdemeltünk vereséget, több volt ebben a meccsben. Mindent megtettünk, az utolsó pillanatig küzdöttünk, ezt a mentalitást kell továbbvinni, de eredményesnek kell lennünk" - fogalmazott Laczkó Zsolt vezetőedző.


2026/2027
Merkantil Bank Liga
13. forduló
2026.11.07. szombat, 15:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Szentlőrinc
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. KECSKEMÉTI TE 26
02. Soroksár SC 24
03. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 23
04. Kolorcity Kazincbarcika SC 23
05. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 23
06. Gyirmót FC Győr 21
07. FC Ajka 19
08. VIDEOTON FC Fehérvár 15
09. DVTK 15
10. BVSC-Zugló 14
11. Szentlőrinc 14
12. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 13
13. FC Nagykanizsa 12
14. KARCAGI SC 11
15. HR-Rent Kozármisleny 10
16. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4

Partnereink