28-szoros magyar válogatott támadót, korábbi NB I-es gólkirályt szerződtettünk. Ádám Martin Szegeden folytatja pályafutását.
Ádám Martin Bordányban kezdett focizni, megjárta a szegedi utánpótlást, majd a Vasas akadémiájára igazolt át, ahonnan az angyalföldi klub felnőtt keretébe került fel. A fővárosi együttes színeiben Európa-liga selejtezőn is pályára léphetett. 2019 januárjában a Kaposvár vásárolta meg a forráskúti támadót, aki itt is remek teljesítményt nyújtott, amire a Paks is felfigyelt. Ádám Martin a második paksi idényében 31 találattal gólkirály lett a magyar élvonalban. Ezt követően a dél-koreai Ulsan csapatához igazolt, az együttessel két bajnoki címet ünnepelhetett. 2024 nyarán a görög Asterashoz szerződött a csatár, a csapat színeiben a kupában volt eredményes, majd az év novemberében közös megegyezéssel szerződést bontottak a felek. 2025 januárjában korábbi sikerei helyszínére, Paksra tért vissza Ádám Martin. A rutinos játékosnak nyáron járt le a szerződése, Paksról érkezik Szegedre.
Ádám Martin 368 profi, felnőtt mérkőzés rutinjával érkezik hozzánk, ezen találkozókon 115 gólt szerzett, 44 gólpasszt osztott ki.
Ádám Martin klubszinten nyújtott remek teljesítménye után Marco Rossi a válogatottban is számított rá. A forráskúti támadó a 2022-es bemutatkozását követően az Európa-bajnokságon is szerepelt. Összesen 28 alkalommal játszott a nemzeti együttesben, három gólt szerzett.
"Régóta zajlottak a tárgyalások a klubbal, most jutottunk megállapodásra. Innen származom, itt születtem Szegeden, a mai napig Forráskúton lakom a családommal, gyerekeimmel, ez egy kézenfekvő megoldás volt. Követtem eddig is a Szeged eredményeit, amikor időm engedte jártam a hazai meccsekre. Az utolsó két találkozón már négy pontot szereztek a srácok, remélem elindulunk egy olyan úton, ami felfelé ível. Azon leszek, hogy a közös sikerbe én is bele tudjam tenni a saját részem" - nyilatkozta Ádám Martin.
Köszöntünk Szegeden Martin, sok sikert kívánunk kék-feketében!





