Közel járt a sikerhez az első perctől emberhátrányban játszó tartalékcsapatunk

b0ed0871-83c6-4598-bb8d-d84ae8a54d19.png

Az NB III. Dél-Keleti csoportjának 5. fordulójában az Újpest II. otthonában vendégszerepelt tartalékcsapatunk.

Nem indul jól a mérkőzés számunkra, ugyanis az 1. percben piros lapot kapott Mészáros, így a kezdést követően rögtön emberhátrányba kerültünk. Ezután a 8. percben mégi a szegediek kerültek előnybe Fejős szép tekerésével (0-1). Az egygólos vezetést megőriztük az első féldőben, előnyben mehettünk a szünetre.

Csak úgy mint tartalékcsapatunknak a mérkőzés elején, a fordulást követően az újpestieknek is csak nyolc perc kellett a gólhoz (1-1). Az 55. percben Mádi harcolt ki tizenegyest, amit Bodnár értékesített, gyorsan visszavettük a vezetést (1-2). A 90. percben egy kis zavar támadt védelmünkben, az újpesti beadás végül a kapunkban kötött ki (2-2). A mérkőzés vége 2-2 lett. A győzelmi széria megszakadt, de továbbra is veretlenek vagyunk.

Merkantil Bank Liga, 5 . forduló, Budapest, Újpest Labdarúgó Sportcentruma. Vezette: Kása (Dudás, Dabis).
Újpest FC II. - Szeged-Csanád Grosics Akadémia II. 2-2 (0-1)
Újpest FC II.:
Szentmihályi, Heil (Cseh '46) , Pataki, Vas (Révai '46), Gáspár, Varga, Posza (Katona '83), Mladenovic, Tamás, N Diaye, Barczi. Vezetőedző: Bodor Boldizsár
Szeged-Csanád Grosics Akadémia II.: Molnár-Farkas, Szabó (Pipis '76), Pleskó, Lukácsi (Gera '64), Sümeghy (Tóth '76), Mádi (Volford '64), Kurdics, Deák, Mészáros, Bodnár, Fejős (Budai '24). Vezetőedző: Bilics Igor
Gólszerzők: Posza ('53), Varga ('90) illetve Fejős ('8), Bodnár ('56)
Kiállítva: Mészáros ('1)

"Kilencven percet tíz emberrel voltunk a pályán, a srácok nagyot küzdöttek, így is sokkal komolyabb helyzeteink voltak, mint az Újpestnek. Amivel elégedettek lehetünk, hogy tíz játékossal tudtunk két gólt rúgni idegenben. Remélem ez a harciasság és mentalitás végig fogja kísérni a csapatot az idény során" - fogalmazott Bilics Igor vezetőedző.

NB III-as együttesünk vasárnap a Gyula ellen folytatja bajnoki szereplését.


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
2026.10.18. Sunday, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 20
02. KECSKEMÉTI TE 20
03. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 19
04. Gyirmót FC Győr 16
05. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
06. FC Ajka 14
07. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 13
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. Szentlőrinc 10
11. DVTK 10
12. FC Nagykanizsa 9
13. BVSC-Zugló 7
14. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
15. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4
16. HR-Rent Kozármisleny 4

Partnereink