Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Bővebb információ.

Gólnélküli döntetlen Békéscsabán

Kevés igazi helyzetet hozó találkozón bár közelebb állt a gólhoz a Szeged-Grosics, amelynek meccslabdája volt a találkozó utolsó pillanataiban, azonban nem tudott ezzel élni Nyilas Elek együttese, így egy ponttal térhet haza a békési megyeszékhelyről.

Több sebből vérezve érkezett a feljutásért harcoló Békéscsaba otthonába a Szeged 2011-Grosics Akadémia: Szabó Péter és Vladimir Veselinov eltiltás miatt nem léphetett pályára, míg Germán Tamás kisebb sérülése miatt nem tudta vállalni a játékot kezdőként, valamint Farkas Márk sem teljesen egészségesen lépett pályára.

A Békéscsaba nagy vehemenciával vetette bele magát a mérkőzésbe, a mérkőzés elején megpróbálta megszerezni a vezetést, de a szegedi védelem a helyén volt. Az első komolyabb lehetőségek a Szeged-Grosics előtt adódtak, de az ezúttal kicsit feljebb toltFitos nem tudott élni helyzeteivel. Bár a csabaiak irányították a játékot, de támadásban inkább Nyilas Elek tanítványainak elképzelése érvényesült az első osztályúnak is beillő mérkőzésen, amely mind hangulatában mind pedig iramában megütötte az NB I-es színvonalat. A szünet előtt még Viczián szerezhetett volna gólt, de Szántai éber volt a félidő hajrájában is.

A fordulás után is maradt a magas iram, majd Juhász bő 10 perc alatt két “keményebb” faultot is elkövetett, de megúszta a kiállítást a hazaiak játékosa. Továbbra sem alakult ki igazán nagy helyzet egyik kapu előtt sem, a Békéscsaba pedig egyre többet kockáztatott az idő teltével, ami viszont megnyitotta a teret a szegedi kontrák előtt. Mindössze néhány pillanat volt hátra a mérkőzésből, amikor egy ilyen akció végén Oláh Lóránt kiválóan játszotta meg a csereként beállt Hegedűs Edvint, aki Mursitsalnézhetett farkasszemet ziccerben, de lövését óriási bravúrral lábbal védte a csabai kapus, így kimaradt a meccslabda, nem született gól a dél-alföldi derbin.

Nagyobb helyzetek a sérülésektől is sújtott Szeged-Grosics előtt adódtak, de nem éltek ezzel Oláh Lóránték, az utolsó pillanatokban pedig kimaradt a meccslabda is, azonban így is nagyon értékes pontot szerzett a Kórház utcában a Szeged 2011-Grosics Akadémia. A Békéscsaba ezzel fontos pontokat hullajtott, hiszen a Gyirmót kikapott hazai pályán, így felzárkózhatott volna közvetlen riválisa mögé a lila-fehér együttes, míg a Szeged-Grosics hatodik döntetlenét játszotta a szezonban, és a Sopron gyirmóti győzelmével eldőlt az is, hogy a hetedik helynél nem végezhet előrébb Nyilas Elek együttese, amely legközelebb, jövő szombaton 18 órától a gyulai Grosics Akadémián a Szolnokot fogadja.

Békéscsabai 1912 Előre – Szeged 2011-Grosics Akadémia 0-0
Békéscsaba, Kórház utcai stadion, 1200 néző. Vezeti: Botló Béla (Kovács II Gábor, Iványi István.)
Békéscsaba: Mursits – Bényei, Koszó, Balog Zs., Juhász (Prasler, 80′), Borbély, Birtalan (Balázs, 67′), Spitzmüller, Szilágyi, Berki (Bagi, 69′), Viczián. Vezetőedző: Zoran Spisljak.
Szeged-Grosics: Szántai – Hegedűs M. (Hegedűs E., 67′), Mészáros, Berde, Farkas (Polareczki, 58′), Zelenyánszki, Oláh L., Máté, Markovic, Fitos (Kéri, 88′), Oláh G.Vezetőedző: Nyilas Elek.
Sárga lap: Balog Zs. (37′), Juhász (52′) ill. Szántai (69′)

Zorán Szpisljak: “A Szegednek nem volt veszíteni valója. Egyik csapat sem adta föl a területét, így igazságos a döntetlen.”

Nyilas Elek: “A látottak alapján nem vagyok elégedett az eredménnyel, bár a mérkőzés előtt kiegyeztem volna az egyik ponttal. A Békéscsaba irányította a mérkőzést, küzdésre, védekezésre kényszerített bennünket. A finisben bíztam a gólszerzésben.


Hozzászólások:
2020/2021
Merkantil Bank Liga NB II.
2020.09.27. vasárnap
SZEGED-CSANÁD GROSICS/DEAC
Szent Gellért Fórum
2020/2021 - Merkantil Bank Liga NB II.
#csapat nevepont
01. DVSC 20
02. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 17
03. GYIRMÓT FC GYŐR 16
04. NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 16
05. BUDAÖRS 15
06. SZOLNOKI MÁV FC 15
07. SOROKSÁR SC 14
08. FC AJKA 13
09. SZOMBATHELYI HALADÁS 13
10. PÉCSI MFC 13
11. DOROGI FC 12
12. BFC SIÓFOK 11
13. VASAS FC 11
14. WKW ETO FC GYŐR 10
15. KAZINCBARCIKA 9
16. SZEGED-CSANÁD GROSICS 8
17. ST. LŐRINC KFT. 8
18. KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC 8
19. DEAC 6
20. AQVITAL FC CSÁKVÁR 3

Partnereink