Már látni a fényt az alagút végén: egyre közelebb Tóth Bence visszatérése

574350131-1418348743396778-7548528178195861165-n.jpg

Tóth Bence még az előző idény folyamán, április végén sérült meg. Azóta pedig azért dolgozik keményen nap, mint nap, hogy minél hamarabb visszatérhessen a pályára és segíthesse a csapatot.

Hátvédünk az előző idényben 19 NB II-es bajnokin és 1 Magyar Kupa-találkozón szerepelt, utoljára április 26-án, a Budafok ellen lépett pályára, amikor (mint utólag kiderült) részleges hátsó keresztszalag-szakadást szenvedett el.

"Pár nappal az incidens után jött a vizsgálat, kiderült, hogy súlyos a sérülés. Rosszul érintett, de próbáltam a pozitívumot megtalálni, hogy legalább műteni nem kellett, így gyorsabb lehet a rehabilitációm" - emlékezett vissza Tóth Bence, aki ezután két hétig kapott kezeléseket, majd amikor a csapat elment szünetre, számára akkor kezdődött a rehabilitáció.

"Most már látom a végét, a pályán vagyok már két hete, remélem minél hamarabb sikerül visszatérni. Bízok benne, hogy hamarosan egyre többet tudok a csapattal edzeni, valamint a fizikális állapotom is egyre inkább visszanyerem" - hangsúlyozta hátvédünk, aki még 2022 nyarán igazolt a Szeged-Csanád Grosics Akadémiához.

A 28 éves játékos eddig 108 tétmérkőzésen lépett pályára kék-feketében.


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
2026.10.18. Sunday, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 20
02. KECSKEMÉTI TE 20
03. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 19
04. Gyirmót FC Győr 16
05. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
06. FC Ajka 14
07. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 13
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. Szentlőrinc 10
11. DVTK 10
12. FC Nagykanizsa 9
13. BVSC-Zugló 7
14. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
15. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4
16. HR-Rent Kozármisleny 4

Partnereink