Az idény első hazai mérkőzését vívjuk

chatgpt-image-2026-jul-31-14-23-28.png

Az idény első hazai mérkőzése következik. A BVSC-Zugló együttese érkezik a Szent Gellért Fórumba. A mérkőzés szombaton 19 órakor kezdődik.

DÖNTETLENNEL KEZDTÜK AZ IDÉNYT
NB II-es csapatunk nagy küzdőszellemmel és elszántsággal játszott a 2026/27-es idény első bajnokiján, amit Tiszakécskén vívtunk. A szünetben egygólos hátrányban volt Laczkó Zsolt együttese, innen sikerült felállni, és kis híján a győzelmet is megszerezni. 1-1-es döntetlennel ért véget az összecsapás.

ELLENFELÜNKRŐL
A BVSC-Zugló új vezetőedzővel vágott neki az idei szezonnak, a nyáron Kincses Ádám vett át a gárda irányítását. A szakember a két csapat eddigi összes meccsén ott volt a kispadon segítőként. A fővárosiak a nyitófordulóban hazai pályán gólnélküli döntetlent játszottak a Kazincbarcika ellen.

MECCSTÖRTÉNELEM
Klubunk eddig hat alkalommal csapott össze a BVSC-Zugló gárdájával, a mérleg három szegedi győzelmet és három döntetlent számlál. Először a 2023/24-es szezonban találkoztunk, akkor oda-vissza diadalmaskodtunk. Az elmúlt idényben hazai pályán 2-1-re győztük le a zuglóiakat, majd a fővárosban 1-1 lett az összecsapás vége.

565337397-1405538991344420-217495404223938665-n.jpg

EZT VÁRJÁK A VEZETŐEDZŐK
Laczkó Zsolt, a Szeged-Csanád GA vezetőedzője:
– Az új csapatunknak a játékstílus folyamatos fejlesztése a cél. A héten csatlakozott hozzánk Márkvárt Dávid is, örülök, hogy itt van. Azon dolgozunk, hogy minél hosszabban, minél többet meg tudjuk mutatni azt a fajta játékot, amit szeretnénk képviselni. A cél, hogy a BVSC elleni mérkőzésen ez még kiegyensúlyozottabban megjelenjen a pályán. Nehéz mérkőzés várható, de nekünk a saját játékunkra kell koncentrálni. A szurkolóknak szeretnénk bizonyítani, nekünk kell kivívni a szeretetüket, de még nagyon sok munka áll előttünk, ez a folyamat eleje.

Kincses Ádám, a BVSC-Zugló vezetőedzője: – Azt hiszem a Szeged az a csapat, amelynek a céljai és a kereterősségük is minden évben ugyanaz, és ezáltal mindig komoly célokért szállnak harcba. Ez idén sem változott, így mondhatjuk, ha a címből indulunk ki, óriási fegyvertény lenne nyerni ellenük, még akkor is, ha ehhez az elmúlt években többször is nagyon közel álltunk. Azt azért látni kell, hogy idén már más megítélés alá esünk mi is, és egy kiegyenlített bajnokságot várok, amelyben minket már nem kiscsapatként kezelnek.

ÉRKEZZ KERÉKPÁRRAL!
A Szent Gellért Fórum a Dorozsmai út és a Kálvária sugárút –Városgazda sor felől egyaránt jól megközelíthető kerékpárral. A létesítmény területén belül több száz kerékpár tárolására alkalmas, kamerával őrzött támasz található. A kerékpárral érkező szurkolóinkat autogramkártyával várjuk.

KÖZVETÍTÉS
Hazai mérkőzéseinket nem közvetítjük élőben. A találkozó másnapján a mérkőzés teljes egészében megtekinthető klubunk hivatalos YouTube-csatornáján.


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
2026.10.18. Sunday, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 20
02. KECSKEMÉTI TE 20
03. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 19
04. Gyirmót FC Győr 16
05. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
06. FC Ajka 14
07. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 13
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. Szentlőrinc 10
11. DVTK 10
12. FC Nagykanizsa 9
13. BVSC-Zugló 7
14. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
15. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4
16. HR-Rent Kozármisleny 4

Partnereink