Két edzőmérkőzés vár ránk a héten

734178944-1005420152243272-6008796663822805060-n.jpg

Sűrű a felkészülési program, feszített a tempó, NB II-es csapatunk szerdán és szombaton is pályára lép az edzések mellett.

Szerdán Szerbiába utazunk, ahol a másodosztályú Topolyai SC lesz az ellenfelünk. A mérkőzés 17 órakor kezdődik, jelentkezünk majd a részletekkel.

"Jó érzés bejárni, ugyanis nagyon jó hangulatban telnek az edzések. Sok tréninggel készülünk az idényre, ezek kimerítők, de a felkészülés ezen fázisában ez teljesen normális. Ez mind a mi érdekünket szolgálja, hogy jó állapotban legyünk a későbbiekben" - mondta Vékony Viktor, aki a szerdai, Topolya elleni mérkőzésre is kitért.

"Egy rendkívül erős ellenfél ellen fogunk játszani, amely még erősebb, mint az eddigi nyári ellenfeleink. Szerintem nagyobb hangsúly lesz a védekezésen, mint az előző hetekben. Kíváncsi vagyok, mire megyünk egy ilyen kaliberű ellenféllel szemben" - mondta védőnk.

Ezután csütörtökön két, pénteken egy edzés vár játékosainkra, majd szombaton a főváros felé vesszük az irányt, ahol 11 órától másodosztályú riválisunk, a Soroksár ellen játszunk. Ezen találkozó részleteit szintjén közöljük majd.


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
2026.10.18. Sunday, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 20
02. KECSKEMÉTI TE 20
03. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 19
04. Gyirmót FC Győr 16
05. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
06. FC Ajka 14
07. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 13
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. Szentlőrinc 10
11. DVTK 10
12. FC Nagykanizsa 9
13. BVSC-Zugló 7
14. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
15. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4
16. HR-Rent Kozármisleny 4

Partnereink