NB III-as csapatunk az NB III Észak-nyugati csoportjában szereplő Dorogi Bányász FC ellen lépett pályára a Szent Gellért Fórum gyakorlópályáján.
A félidőben egy góllal vezetett, majd a fordulást követően megduplázta előnyét a Dorog. Kétszer szépítettünk, végül 3-2-re maradtunk alul.
"Ez volt az első edzőmeccsünk a nyári felkészülés során. Új csapattal, sok fiatallal kezdtük a felkészülést. Látszik, hogy még fel kell venni a ritmust a felnőtt futballhoz, de láttunk sok jó dolgot, amire támaszkodhatunk és építkezhetünk. Láttuk a hibákat is, amiben javulni kell, folytatjuk a munkát. Kemény ellenfél ellen játszottunk, ami sokat fog segíteni a fiatalok fejlődésében" - értékelte a látottakat Bilics Igor, NB III-as csapatunk vezetőedzője.





