Bajnokként, bizonyítási vággyal érkezett új hátvédünk

1781793267850-1.jpg

Az NB II. újoncától, Nagykanizsáról érkezett új belsővédőnk. Vékony Viktor a csapatunknál folytatja pályafutását.

Vékony Viktor Hódmezővásárhelyen kezdte a karrierjét, majd 2015-ben igazolt a Vasas Kubala Akadémiára. 2020-ban jött az újabb klubváltás, az NB III. Nyugati csoportjában szereplő Bicske jelentette számára a következő állomást, ahol alapemberré vált az ott töltött három idény alatt. Utolsó évében összesen 34 meccsen lépett pályára, ebből 33 alkalommal kezdőként. A középhátvéd a 2023/24-es idényt a második vonalban szereplő Siófoknál töltötte, innen egy év után, 25 meccsel a háta mögött távozott. Ekkor legutóbbi csapata, a Nagykanizsa szerződtette. Az NB III. Dél-Nyugati csoportjából az NB II-be feljutó együttest két idényt követően hagyta ott, és jött Szegedre a 25 éves belsővédő. Az előző évadban 27 találkozón lépett pályára, 23 alkalommal a bajnokcsapatban kezdőjében kapott helyet.

"Nagyon örültem, amikor a Szeged megkeresett, nem kellett sokáig gondolkodnom. Hódmezővásárhelyiként régóta nem volt titok, hogy szerettem volna itt futballozni. Egy hatalmas lehetőség ez a számomra, kemény munkával és kitartással jutottam idáig, ezentúl is ezt szeretném folytatni. Két NB III-as bajnoki cím után szeretném bizonyítani, hogy helyem van ebben az osztályban" - nyilatkozta új játékosunk, Vékony Viktor.

Üdv Szegeden, Viktor! Sok sikert kívánunk kék-feketében!


2026/2027
Merkantil Bank Liga
2. forduló
ma, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
BVSC-Zugló
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. KECSKEMÉTI TE 26
02. Soroksár SC 24
03. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 23
04. Kolorcity Kazincbarcika SC 23
05. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 23
06. Gyirmót FC Győr 21
07. FC Ajka 19
08. VIDEOTON FC Fehérvár 15
09. DVTK 15
10. BVSC-Zugló 14
11. Szentlőrinc 14
12. FC Nagykanizsa 12
13. KARCAGI SC 11
14. HR-Rent Kozármisleny 10
15. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 10
16. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4

Partnereink