Komoly élvonalbeli rutinnal érkezett új védőnk

1781689161686.jpg

Jelentős élvonalbeli rutinnal rendelkező hátvéd igazolt csapatunkhoz. Széles Imre Szegeden folytatja.

Széles Imre a győri utánpótlásban kezdte labdarúgó pályafutását, majd 2013 januárjában az osztrák Purbach együtteséhez igazolt. Még ezen a nyáron visszatért Magyarországra, a Gyirmót második számú együttesében kapott lehetőséget. Innen az MTK-hoz vitte az élet, itt hosszabb ideig játszott, végül három év után tért vissza a gyirmótiakhoz. A védő 2022 nyarán csatlakozott a Kisvárda csapatához, ahol három idényt töltött. Széles Imrét tavaly nyáron ismét leigazolta az MTK, ahonnan most Szegedre érkezik.

A 196 centiméter magas belsővédő, aki baloldali szélsővédőként is bevethető, az előző idényben négy NB I-es bajnokin, és egy Magyar Kupa-mérkőzésen lépett pályára. A 30 éves játékos jelentős élvonalbeli rutinnal rendelkezik, összesen 63 alkalommal szerepelt az NB I-ben, egyszer be is talált. Az NB II-ben még több mérkőzés van Széles Imre lábában: összesen 101-szer szerepelt másodosztályú bajnokikon, ezeken ötször volt eredményes.

"Látom, hogy évek óta jó munka folyik itt, többször közel volt a feljutás, a tavalyi idényt leszámítva. Nagyon kulturált közegbe kerültem, tetszik a filozófia, a koncepció, örömmel jöttem Szegedre. Belsővédő vagyok elsősorban, mind a három-, illetve mind a négyvédős rendszerben, a baloldalon szoktam játszani. Szeretek stabilitást adni a csapatnak, úgy érzem, hogy intelligens játékommal tudok segíteni" - nyilatkozta új játékosunk, Széles Imre.

Üdv Szegeden, Imre! Sok sikert kívánunk kék-feketében!

 


2026/2027
Merkantil Bank Liga
4. forduló
2026.08.15. szombat, 17:30
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Gyirmót FC Győr
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 7
02. Gyirmót FC Győr 7
03. VIDEOTON FC Fehérvár 6
04. Kolorcity Kazincbarcika SC 5
05. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 5
06. FC Ajka 4
07. Szentlőrinc 4
08. KECSKEMÉTI TE 4
09. FC Nagykanizsa 3
10. AQVITAL FC CSÁKVÁR 3
11. DVTK 3
12. KARCAGI SC 3
13. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 1
14. BVSC-Zugló 1
15. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 0
16. HR-Rent Kozármisleny 0

Partnereink