Átszakadt a gát: háromgólos diadalt arattunk Ajkán

img-7865.jpg
Ellenfelünket a játék minden elemében felülmúlva, megérdemelt, 3-0-ás győzelmet arattunk Ajkán a Merkantil Bank Liga 29. fordulójában.

Sérülés miatt Novák Csanád, Tóth Bence, Holman Dávid, Kurdics Levente és Horváth Milán sem tartott a kerettel a szezon utolsó idegenbeli összecsapására, míg Rabatin Richárdot eltiltás miatt kellett nélkülöznie a szakmai stábnak.

Laczkó Zsolt vezetőedző csupán egy helyen változtatott a Budapest Honvéd elleni összecsapáshoz képest: Rabatin Richárdot Vanja Zvekanov váltotta a kezdőben.

Az első lehetőségre több mint félórát kellett várni, ekkor Vanja Zvekanov és Kalmár Olivér remek összjátéka után utóbbi tüzelt a tizenhatoson belülről, ám a labda elzúgott a keresztléc felett.

Három perccel a szünet előtt Miskolczi Domonkos eresztett meg átlövést, a megpattanó labda Szabados István kezében kötött ki.

Az első félidő utolsó percében ismét Miskolczi iramodott meg, majd Vágó Leventét játszotta meg, aki a tizenhatosról kihagyhatatlan helyzetbe hozta Borvető Áront, támadónk pedig nem is hibázott. (0-1)

A második felvonást hasonlóan kezdtük, mint ahogy az elsőt befejeztük. Ezúttal Borvető tört kapura, majd szolgálta ki Vágót, aki higgadtan a jobb alsóba gurított, megduplázva ezzel csapatunk előnyét. (0-2)

Húsz perccel a vége előtt ismét Borvető teremtett veszélyt, ballábas lövésénél csupán a kapufa mentette meg a házigazdát az újabb bekapott góltól.

A 77. percben azonban ismét megzörrent a háló: Márkvárt Dávid tanári beadását Vanja Zvekanov mintaszerűen bólintotta a kapuba, beállítva ezzel a 3-0-ás végeredményt. (0-3)

Laczkó Zsolt együttese ezzel a sikerrel két helyet előrelépve a tabellán a kilencedik pozícióból várhatja a jövő heti, Csákvár elleni hazai szezonzárót.

Merkantil Bank Liga, 29. forduló
FC Ajka–Szeged-Csanád GA 0-3 (0-1)

Ajka, 300 
néző. Vezette: Gaál Ákos (Huszár Balázs, Tóth Csaba János)
FC Ajka: Szabados – Nagy N. (Kovács N., a szünetben), Bacsa B., Tar, Papp M. (Papp Cs., a szünetben) – Csizmadia Z., Csörnyei (Mohos, 70.) – Doncsecz, Csanádi (Sejben V., a szünetben), Kopácsi – Katona I. (Németh D., 88.). Megbízott vezetőedző: Gaál Bálint
Szeged-Csanád GA: Veszelinov – Sándor M. (Szabó Á., 87.), Szilágyi, Rjasko, Kalmár – Vágó L., Zvekanov (Tóth N., 87.) – Suljic (Halmai, 75.), Márkvárt, Miskolczi (Kun, 75.) – Borvető (Tóth-Gábor, 79.). Vezetőedző: Laczkó Zsolt
Gólszerző: Borvető (43.), Vágó L. (48.), Zvekanov (77.)

 


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
2026.10.18. Sunday, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 20
02. KECSKEMÉTI TE 20
03. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 19
04. Gyirmót FC Győr 16
05. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
06. FC Ajka 14
07. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 13
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. Szentlőrinc 10
11. DVTK 10
12. FC Nagykanizsa 9
13. BVSC-Zugló 7
14. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
15. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4
16. HR-Rent Kozármisleny 4

Partnereink