Élet-halál harcra készült a Budafok, amely az utolsó előtti helyről várhatta az összecsapást. Laczkó Zsolt tanítványai a tizenkettedik pozícióból vágtak neki a mérkőzésnek.
Szakmai stábunk három helyen változtatott a múlt heti találkozóhoz képest. Bekerült a védelembe Rjaskó Mihály, valamint Kalmár Olivér is, a támadószekcióban pedig Novák Csanád is bizalmat kapott.
Nem indult jól a találkozó: húsz perc sem telt el, amikor Tóth Bence egy szerencsétlen mozdulat következtében térdsérülést szenvedett, így le kellett cserélni. Az egyszeres válogatott belső védőt a sérülésből visszatérő Szilágyi Zoltán váltotta.
Két igazán komoly lehetőség adódott az első félidőben. Először Kalmár Olivér beadása után Halmai Ádám próbálkozása kerülte el kevéssel a kaput, majd a túloldalon szintén egy beadás után Gyurkó Máté kísérletezett fejjel, ám ő is célt tévesztett.
A fordulást követően tovább sokasodtak a gondjaink. Novák Csanád egy ütközés következtében az oldalához kapott, nem tudta folytatni a játékot. Bordatörés gyanújával mentővel kórházba szállították.
A helyére pályára lépő Borvető Áron kis híján vezetést szerzett, Halmai Ádám beadása után azonban kevéssel fölé stukkolt.
A 72. percben aztán megtört a gólcsend: Németh Márió sarokrúgása után Jagodics Márk bólintott védhetetlenül a léc alá, előnyhöz juttatva ezzel a Budafok csapatát.
A hazaiak a hajrában még egyszer betaláltak: egy gyors kontra végén Gyurkó lövését még hárította Veszelinov, a kipattanónál viszont már kapusunk is tehetetlennek bizonyult – a csereként beállt Fekete Máté beállította a 2-0-ás végeredményt.
Csapatunk jövő héten vasárnap a Budapest Honvédot fogadja a Szent Gellért Fórumban.
Merkantil Bank Liga, 27. forduló
Budafoki MTE–Szeged-Csanád GA 2-0 (0-0)
Budapest, BMTE Sporttelep. Vezette: Bana Gergely (Sinkovicz Dániel, Tóth Csaba)
Budafoki MTE: Ecseri – Selyem, Kálnoki-Kis D., Jagodics M., Debreceni Z. (Lapu, 78.) – Németh M. (Kazmouz, 89.), Posztobányi – Varga B. (Kovács D., 90+3.), Kun B. (Horgosi, 78.), Hajdú R. (Fekete M., 78.) – Gyurkó. Vezetőedző: Nikházi Márk.
Szeged-Csanád GA: Veszelinov – Sándor M., Rjaskó, Tóth B. (Szilágyi Z., 19.), Kalmár O. (Kurdics, 75.) – Halmai, Rabatin, Zvekanov (Márkvárt, 64.), Miskolczi (Bodnár B., 75.) – Novák Cs. (Borvető, 64.), Tóth-Gábor. Megbízott vezetőedző: Kapic Bekim.
Gólszerző: Jagodics M. (72.), Fekete M. (90.)
Germán Tamás, csapatmenedzser: – Elég rossz passzban vagyunk, már a mérkőzés előtt is gondokkal küzdöttünk a belső védő posztján. A Budafok a játék minden elemében fölénk kerekedett.





