Három góllal kikaptunk a Videotontól

gem-2846-gs.jpg
A korábbi háromszoros magyar bajnok Videoton FC Fehérvár 3-0-ra legyőzött bennünket a Szent Gellért Fórumban a Merkantil Bank Liga 26. fordulójában.

Magyarország egyik legpatinásabb klubját, a korábbi háromszoros magyar bajnok, UEFA-Kupa-döntős Videotont láttuk vendégül vasárnap délután. A fehérváriak a hatodik helyről várhatták az összecsapást, míg a kék-feketék a forduló előtt a tizedik helyet foglalták el a tabellán. A szép tavaszi időben csaknem 1500 néző gyűlt össze a Szent Gellért Fórum lelátóin.

Szakmai stábunk négy helyen is változtatott a BVSC elleni mérkőzéshez képest. Vágó Levente, Miskolczi Domonkos, Vanja Zvekanov és Halmai Ádám is bekerült a kezdőbe. Szilágyi Zoltánt sérülés miatt továbbra is nélkülözni kellett.

Ígéretesen kezdtük a mérkőzést. A második percben Márkvárt Dávid szöglete után Halmai Ádámnak sikerült is megzörgetnie a hálót, a játékvezető azonban szabadrúgást ítélt kifelé. 

Negyedóra elteltével ismét egy sarokrúgás után veszélyeztettünk: Vágó Levente középre fejelt labdája után nagyot mentettek a fehérvári védők. 

A kezdeti szegedi nyomás után átvette az irányítást a Videoton. Németh Dániel kiszorított szögből leadott lövésénél bravúr kellett Veszelinov Dánieltől.

A harmincadik percben azonban már kapusunk is tehetetlennek bizonyult. Varga Roland lépett ki egy indítással, majd a tizenhatos előteréből jobbal a jobb alsóba lőtt. (0-1)

Öt minutummal később megduplázta előnyét a vendég együttes. Kovács Krisztián viharzott el a jobb oldalon, majd tálalt középre, Németh Dániel a kapus mozgásával ellentétes irányba lőtt, a labda pedig megpihent a hálóban. (0-2)

A szünetben kettőt is cseréltünk: Kurdics Levente és Novák Csanád is pályára lépett, míg Halmai Ádám és Vanja Zvekanov nem jött ki a folytatásra.

Az elsőhöz hasonlóan a második félidő is szegedi lehetőséggel indult. Egy remek háromszögezés végén Márkvárt gurított Miskolczi elé, aki a tizenhatosról tüzelt és csupán pár centit tévedett.

Negyedórával a vége előtt végleg eldőlt az összecsapás. Egy bedobás után Somogyi Ádám verekedte be magát a tizenhatoson belülre, majd a megpattanó labdája utat talált a kapunkba. (0-3)

A hajrában még Kurdics és Novák is próbálkozott egy-egy átlövéssel, a kaput ugyanakkor nem sikerült eltalálniuk. Háromgólos vereséggel zártuk a Videoton elleni összecsapást.

A következő fordulóban, április 26-án, vasárnap a Budafok otthonában lépünk pályára.

Merkantil Bank Liga, 26. forduló
Szeged-Csanád GA–Videoton FC Fehérvár 0-3 (0-2)
Szeged, 
Szent Gellért Fórum, 1485 néző. Vezette: Ujhelyi Tamás (László István Sándor, Vrbovszki Pál)
Szeged-Csanád GA: Veszelinov – Sándor M., Horváth M., Tóth B., Márkvárt – Rabatin (Holman, 62.), Vágó L., Zvekanov (Novák, a szünetben) – Halmai (Kurdics, a szünetben), Miskolczi (Bodnár, 85.) – Tóth-Gábor (Borvető, 71.). Megbízott vezetőedző: Kapic Bekim.
Videoton FC Fehérvár FC: Kemenes B. – Köllő, Spandler, Hesz – Kovács K., Murka (Simut, 70.), Somogyi (Kecskés, 77.), Bedi (Geiger B., 77.), Zsótér – Varga R. (Dékei, 61.), Németh D. (Bartusz, 77.). Vezetőedző: Pető Tamás.
Gólszerző: Varga R. (30.), Németh D. (35.), Somogyi (75.) 

Germán Tamás csapatmenedzser: – Nehéz bármi okosat mondani egy ilyen vereség után. Szerettük volna kijavítani a Vasas elleni kudarcot, de most nem jött össze, ezért elnézést kérünk a szurkolóktól. Tudom, furcsa ezt mondani, de a meccs elején jók voltunk, ám az öt perc alatt bekapott két gól és a figyelmetlenségek eldöntötték a meccset. 

Pető Tamás: – Tökéletes mérkőzést játszottunk az első tíz perc kivételével, kiváló csapat- és egyéni teljesítmények voltak nálunk. Végig a kezünkben tartottuk a meccset, így megérdemelt győzelmet arattunk.


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
2026.10.18. Sunday, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 20
02. KECSKEMÉTI TE 20
03. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 19
04. Gyirmót FC Győr 16
05. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
06. FC Ajka 14
07. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 13
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. Szentlőrinc 10
11. DVTK 10
12. FC Nagykanizsa 9
13. BVSC-Zugló 7
14. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
15. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4
16. HR-Rent Kozármisleny 4

Partnereink