Súlyos vereség a bajnokaspiránstól

gem-1985.jpg
Peches gólok okozták a vesztünk: kiélezett első félidőt követően a második játékrészben átrobogott rajtunk a Vasas, amely 4-0-ra nyert a Szent Gellért Fórumban.

Nehéz feladat várt NB II-es együttesünkre: sorozatban két idegenbeli győzelem után az idén még veretlen, második helyezett Vasas ellen folytattuk volna jó sorozatunkat a Szent Gellért Fórumban a Merkantil Bank Liga 24. fordulójában.

Laczkó Zsolt két változtatást eszközölt a legutóbbi bajnoki mérkőzéshez képest: a védelem bal oldalán Tóth Bence váltotta a kisebb sérülést összeszedő Kalmár Olivért, a betegségből meggyógyuló Halmai Ádám pedig Borvető Áron helyét vette át.

Húsvétvasárnap közel 1500 néző gyűlt össze a lelátókon – a hangulatra nem lehetett panasz, mindkét szurkolótábor kitett magáért.

Az első lehetőségre közel húsz percet kellett várni, ekkor Bodnár Balázs tört be a tizenhatosra, majd tüzelt jobbal, Uram János hárított.

Nem sokkal később egy szögletet követően Vanja Zvekanov veszélyeztetett, a blokkban azonban elhalt a kísérlet.

A legnagyobb sansz Halmai Ádám előtt adódott, aki Asmir Suljic nagyszerű kiugratása után üresen törhetett kapura, a befejezésre azonban már nem maradt elég ereje.

Az első játékrész hajrájában egy számunkra rendkívül peches szituáció után előnyhöz jutott a vendég együttes. Urblík József lövése előbb Szilágyi Zoltán, majd Horváth Milán lábán is megpattant, Veszelinov Dániel csak belekapni tudott, a labda átcsorgott a gólvonalon. (0-1)

A szünetben cserélt Laczkó Zsolt: Halmai Ádám helyére Borvető Áron érkezett. A 2023-as Vasas elleni mérkőzés hőse gyakorlatilag az első labdaérintéséből kiegyenlíthetett volna: Tóth-Gábor Kristóf nagyszerűen fejelte le neki a labdát, amivel egy az egyben törhetett kapura, Uram János viszont nagy bravúrral kifogta az abszolút ziccert.

A kimaradt lehetőséget követően átvette a mérkőzés irányítását a Vasas, a dominancia pedig újabb gólokat eredményezett.

Egy óra telt el a mérkőzésből, amikor a csereként beállt Barkóczi Barnabás elviharzott a jobb oldalon, majd betekerte középre a labdát, amit az érkező Pethő Bence a hálóba stukkolt. (0-2)

A 88. percben egy vitatott szituációt követően Katona Balázs büntetőt ítélt a Vasas javára. Egy szögletet követően Borvető és Hej összerúgott, a játékvezető a tizenegyespontra mutatott. A büntetőt Urblík József bevarrta a léc alá. (0-3)

Itt még nem ért véget a pechsorozatunk: a hajrában csereként beállt Radó András megpattanó lövése utat talált a hálónkba. (0-4)

A Vasas a győzelmével a tabella élére ugrott. Csapatunk április 11-én, szombaton a BVSC otthonában javíthat.

Merkantil Bank Liga, 24. forduló
S
zeged-Csanád GA–Vasas FC 0–4 (0–1)
Szeged, Szent Gellért Fórum, 1487 néző. Vezette: Katona Balázs (Bornemissza Norbert, Bán Kristóf Patrik) 
Szeged-Csanád GA: Veszelinov – Sándor M., Szilágyi (Kurdics, 83.), Horváth M., Tóth B. – Rabatin (Vágó L., 58.), Zvekanov – Halmai (Borvető, a szünetben), Suljic (Márkvárt, 58.), Bodnár – Tóth-Gábor (Novák, 71.). Vezetőedző: Laczkó Zsolt 
Vasas: Uram – Girsik, Hej (Pávkovics, 89.), Iyinbor, Doktorics – Sztojka (Rab, a szünetben), Urblík J., Hidi M. – Molnár Cs. (Barkóczi, a szünetben), Pethő (Németh B., 82.), Tóth M. (Radó, 83.). Vezetőedző: Erős Gábor
Gólszerző: Veszelinov (42., öngól), Pethő (60.), Urblík (11-esből, 90.), Radó (90+2.)

Laczkó Zsolt: – Nehéz értékelni, rendkívül csalódott vagyok az eredmény és a második félidő teljesítménye miatt, az 50. perctől szétestünk. Az elején agresszívek voltunk, majd akadt helyzetünk az egyenlítésért, amelyből visszajöhettünk volna a meccsbe. A Vasas minden hibánkat megbüntette, megérdemelten nyert.

 


2025/2026
Merkantil Bank Liga
25. forduló
2026.04.11. szombat, 16:00
BVSC-ZUGLÓ
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
BVSC-Zugló Stadion
2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 52
02. BUDAPEST HONVÉD FC 51
03. KECSKEMÉTI TE 39
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 39
05. AQVITAL FC CSÁKVÁR 37
06. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 35
07. HR-RENT KOZÁRMISLENY 32
08. FC AJKA 31
09. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 31
10. KARCAGI SC 31
11. BVSC-ZUGLÓ 30
12. TISZAKÉCSKEI LC 30
13. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 23
14. SOROKSÁR SC 22
15. BUDAFOKI MTE 22
16. SZENTLŐRINC 20

Partnereink