Húsvéti rangadó a Szent Gellért Fórumban

beharangozo-vasas0405.jpg
A Szeged-Csanád Grosics Akadémia húsvétvasárnap 17 órakor a Vasast fogadja hazai pályán a Merkantil Bank Liga 24. fordulójában.

ZSINÓRBAN KÉT BAJNOKI GYŐZELEM

NB II-es csapatunk jó formában várhatja a szezon egyik legnehezebbnek ígérkező összecsapását. Laczkó Zsolt együttese az előző két bajnoki mérkőzését egyaránt megnyerte, ráadásul mindkettőt idegenben, kapott gól nélkül. Soroksáron Vanja Zvekanov gólja döntött, Szentlőrincen pedig Vágó Levente és Tóth-Gábor Kristóf találataival sikerült diadalmaskodni. A kék-feketék a válogatott szünetben sem tétlenkedtek: múlt héten a Tiszakécskével vívtak felkészülési mérkőzést, amelyet Novák Csanád góljával 1-0-ra sikerült megnyerni. A tabellán jelenleg a hetedik helyet foglaljuk el 31 ponttal.

ELLENFELÜNKRŐL

A Vas- és Fémmunkások Sport Clubját 1911. március 16-án alapították. A Vasas története során hat alkalommal nyert magyar bajnoki címet, négyszer pedig a Magyar kupát is elhódította, ezzel a hatodik legsikeresebb hazai klubnak számít. Az angyalföldi csapat tavasszal még veretlen, az elmúlt nyolc mérkőzéséből hatot megnyert és kétszer döntetlent ért el, így jelenleg 49 ponttal a feljutást jelentő második helyen áll a táblázaton. A Vasas legeredményesebb játékosa Urblík József 9 góllal.

MECCSTÖRTÉNELEM

Klubunk 2011 óta íródó története során eddig 14 másodosztályú bajnoki mérkőzést játszottunk a Vasas együttesével. A mérleg 9 angyalföldi sikert, 3 döntetlent és 2 Szeged-győzelmet számlál. Első sikerünket 2013 májusában értük el, amikor 3-1-re diadalmaskodtunk az SZVSE-stadionban. Tíz évvel később ismét hazai környezetben, de ezúttal már az impozáns Szent Gellért Fórumban egy rendkívül fordulatos találkozón Borvető Áron hajrában szerzett góljával 4-3-ra nyertünk a Vasas ellen. Az őszi összecsapáson gól nélküli döntetlen született a Fáy utcában.

EZT VÁRJÁK

Laczkó Zsolt, a Szeged-Csanád GA vezetőedzője: – Az utolsó két idegenbeli mérkőzés pozitív tapasztalatait meg akarjuk jeleníteni a hétvégi mérkőzésen. A válogatott szünet hasznosan telt: fejlesztettük a saját játékunkat és mentálisan is megerősödtünk. Hazai pályán nagyon agresszív és fegyelmezett játékot akarok látni! A védekezés mellett szükség lesz támadásban az egyéni villanásokra, megoldásokra.

Erős Gábor, a Vasas FC vezetőedzője: – Nehéz meccsre számítok, jó csapata van a Szegednek, de mint minden ellenfelünkből, belőlük is igyekszünk maximálisan felkészülni. A körülményekre nem lehet majd panasz, és ha csak magunkra, valamint a játékunkra koncentrálunk, akkor bízom benne, hogy az eredményre sem lesz.

KÖZVETÍTÉS

Hazai mérkőzéseinket nem közvetítjük élőben. A találkozó másnapján a mérkőzés teljes egészében megtekinthető klubunk hivatalos YouTube-csatornáján.

ÉRKEZZ KERÉKPÁRRAL!

A Szent Gellért Fórum a Dorozsmai út és a Kálvária sugárút –Városgazda sor felől egyaránt jól megközelíthető kerékpárral. A létesítmény területén belül több száz kerékpár tárolására alkalmas, kamerával őrzött támasz található. A kerékpárral érkező szurkolóinkat autogramkártyával várjuk.


2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink