Pont nélkül maradtunk Angyalföldön

Hiába volt egyenlő partnere a második játékrészben a listavezető Vasasnak a Szeged-Grosics, másodjára már nem volt válaszuk a hazaiak góljára, így vereséget szenvedett Nyilas Elek együttese Angyalföldön.

A másodosztály első helyezettjének otthonába, az Ilovszky Rudolf stadionba látogatott a Szeged 2011-Grosics Akadémia.

Az angyalföldiek az első percektől kezdve roppant támadólag léptek fel, főleg Remili volt aktív, de próbálkozásai elkerülték Szántai kapuját. Az első húsz perc több Vasas-lehetősége nem hozott gólt a hazaiak számára, majd éledezett a Szeged-Grosics: Nyilas Elek együttesénél jóval többet volt a labda ekkor, mint az első 20 percben, ezt néhány kisebb lehetőséggel is jelezte. A félidő hajráját újra megnyomta a Vasas, azonban jól állt a sarat a szegedi védelem, egészen az utolsó percig: egy nagy kavarodás végén azonban Debreceni el tudta lőni a labdát a tizenhatoson belül, labdájára pedig már Szántai sem érhetett oda a jobb felső saroknál, így szegedi szempontból nagyon rosszkor szerezte meg a vezetést a Vasas.

A második félidőre egy egészen más Szeged-Grosics jött ki, öt perc alatt több helyzete is volt Oláh Gergőéknek, de Germán hat méterről leadott lövésénél is védeni tudott Hermány. Remili szabadrúgásból megzörgette a felső lécet is, majd egy nagyon jó iramú, lüktető mérkőzést láthatott a mintegy 1000 fős publikum. Bő negyed órával a vége előtt meglett a Szeged-Grosics erőfeszítésének eredménye, a végig jól játszó Szabó Péter lőtte ki a jobb alsó sarkot, ezzel egyenlített a szegedi gárda. Azonban volt még egy csavar a meccsben, a 81. percben Czvitkovics szabadrúgását követően gurult végig a gólvonalon a labda, a csereként beállt Ferenczi pedig lecsapott erre a lehetőségre, és közelről a hálóba lőtt, 2-1. Az utolsó percekben mindent megtett az egyenlítésért a Szeged-Grosics, amihez a legközelebb Polareczki járt, aki a kapufát találta el lövése után, ám másodjára nem tudott egalizálni Nyilas Elek együttese, amely második félidei játéka alapján megérdemelt volna minimum egy pontot Angyalföldön, így azonban vereséget szenvedett a listavezető otthonában.

Ezzel a Vasas továbbra is vezeti az NB II-t, míg a Szeged 2011-Grosics Akadémia zsinórban a harmadik vereségét szenvedte el, és visszacsúszott a tabella hetedik helyére. Máté Péterék a következő fordulóban a forduló előtt sereghajtó, kiesés ellen küzdő Balmazújváros ellen javíthatnak a gyulai Grosics Akadémián.

Vasas – Szeged 2011-Grosics Akadémia 2 – 1 (1-0)
Budapest, Ilovszky Rudolf stadion, 1000 néző. Vezeti: Molnár Attila (Huszár Balázs, Máyer Gábor).
Vasas: Hermány – Bori, Debreceni, Grúz, Hangya, Lázok, Czvitkovics (Vass P., 84′), Berecz, Vida, Kenesei (Ádám, 62′), Remili (Ferenczi, 72′). Vezetőedző: Szanyó Károly.
Szeged-Grosics: Szántai – Szabó P., Markovic, Farkas, Mészáros, Zelenyánszki (Kéri, 52′), Berde, Oláh G., Fitos (Polareczki, 52′), Hegedűs (Manga, 64′), Germán. Vezetőedző: Nyilas Elek.
Gólszerzők: Debreceni (45′), Ferenczi (81′) ill. Szabó P. (73′)
Sárga lap: Grúz (53′), Ferenczi (82′), Lázok (90+3′) ill. Kéri (57′), Oláh G. (90′)


2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink