Sikerek futsalban

u9-futsal.png
Szép eredményeket értek el alsóbb korosztályaink a hétvégi Csongrád-Csanád vármegyei futsal döntőkön.

Szombaton a Szent Gellért Fórum adott otthont a Csongrád-Csanád Vármegyei futsal döntőnek az U9-es korosztályban, ahol a 2017-ben született játékosaink játszottak. Összességében 2 döntetlennel és 1 győzelemmel a második helyen végeztek.


U9 Megyei futsal döntő

Eredmények:

  • SZCSGA – SZEOL SC 0-0
  • SZCSGA – Makó FC 0-0
  • SZCSGA – Kiskőrös 2-1 

Pluhár Gábor: – A pohár mindig félig teli van, tehát az eredmények szempontjából elégedett vagyok. Hosszú hetet zártunk, hiszen a szombati volt zsinórban a hetedik nap, amikor volt valamilyen eseménye a gyerekeknek. Sok helyzetet alakítottunk ki, de a helyzetkihasználással hadilábon álltunk, vagy az ellenfél kapusa, vagy a kapufa, vagy egy hősiesen blokkoló ellenfél állta a labda útját. Döntéshelyzetekben kissé kapkodtunk, ebben van előrelépési lehetőség egyénileg a szombati nap után. Büszke vagyok a gyerekekre, mert egyrészt dominánsabb játékot mutattunk az ellenfeleknél, másrészt mérkőzésről mérkőzésre egyre többször jelennek meg az edzésen tanultak. Gratulálok a másik három résztvevő csapatnak, a SZEOL-nak, a Makónak, valamint a Kiskőrösnek. Ügyes gyerekek fejlődnek náluk, ami mindenképpen jó a régió focijának, és a magyar labdarúgásnak is.

2017-es csapat: Ballai Zsombor, Béry Zsombor, Cserényi Csaba, Hajdú Áron, Harkai Zsombor, Haumann Dominik, Kéri Barnabás, Kocsis Ádám, Kozma Hunor, Kruchió Zalán, Kullai Marcell, Nagy Róbert, Nikolényi Regő, Tálas Máté, Ződi Bence.

 

u9-futsal.png

Az U11-es vármegyei futsal döntőn két csapatunk is érdekelt volt. Az U11-es korosztályunk mellett az U10-es együttesünk is részt vett a finálén, előbbi végül arany-, utóbbi ezüstéremmel gyarapodott.

U11 megyei futsal döntő

Eredmények:


SZCSGA U10 – Grosics Akadémia Gyula 3-0
Gólszerzők: Kotroczó Bálint, Pataki Zsombor, Horváth Zsombor.

SZCSGA U10 – Apátfalva SC 5-0
Gólszerzők: Katona Csanád, Zabari Dávid, Horváth Zsombor, Czirok-Fodor Benett (2)

SZCSGA U10 – SZCSGA U11 0-4


Nagy Attila: – Az első mérkőzést kicsit álmosan kezdtük, de ezen gyorsan túllendültek a srácok. Összességében az első két mérkőzésen magabiztos játékot mutattak a gyerekek. Sok labdát tudtunk szerezni az ellenfél térfelén, amit többször sikerült lövéssel vagy góllal befejezni. Ha kicsit jobban koncentráltunk volna a befejezéseknél, akkor kétszer ennyi gólt szerezhettünk volna. Védekezésben magabiztosak voltak a gyerekek és a kapusteljesítmények is rendben voltak. A harmadik mérkőzésen harciasan és bátran játszottak a gyerekek, de sajnos így sem tudtuk felvenni a versenyt az U11-es csapatunkkal. Igazi döntő hangulatot csináltak a gyerekek a pályán és a szülők is a lelátón. Gratulálok a csapatomnak, az egész torna során mutatott magabiztos, kezdeményező játékhoz és a megérdemelt második helyhez, illetve gratulálok az U11-nek az aranyéremhez.


U10-es keret: Kiss Vitéz, Horváth Zsombor, Juhász-Gervain Márk, László-Dékány Lóránd, Pataki Zsombor, Zabari Dávid, Kotroczó Bálint, Katona Csanád, Légrády Levente, Gulyás-Szabó Áron, Püski Benett, Pálus Attila, Auth Zsombor, Czirok-Fodor Benett, Balogh Borisz.

u10-futsal.png


SZCSGA U11 – Apátfalva 4-2 (2-1)
Gólszerzők: Ignjatovic Vukasin, Ledenyák Noel, Muhi Máté, Hegedűs Botond. 

SZCSGA U11 – Grosics Akadémia Gyula 6-0 (3-0)
Gólszerzők: Ignjatovic Vukasin (3), Ledenyák Noel, Vaszi Erik, Laczi Botond.

SZCSGA U11 – SZCSGA U10 4-0 (2-0)
Gólszerzők: Ignjatovic Vukasin (2), Tarjáni Botond, Ledenyák Noel.


Giba Ádám: – A mai napon a gyerekek kezdeményező, bátor hozzáállással játszottak, mindenki motivált volt, és sok energiát fektetett a mérkőzésekbe. Igazi csapatmunka volt: minden játékos kivette a részét a sikerből – azok is, akik ma éppen nem léptek pályára, de a korábbi csoportmeccseken és a középdöntő során hozzájárultak ehhez az eredményhez! Gratulálok a fiúknak az első helyhez! Külön gratuláció illeti U10-es csapatunkat is a második helyezésért!

U11-es keret: Csuka Zorán, Darázs Bálint, Deák Mateja, Füle Benedek, Harkai Edvin, Hegedűs Botond, Laczi Botond, Laczi Milán, Ledenyák Noel, Losjak Balázs, Muhi Máté, Simon Kristóf, Tarjáni Botond, Vámos Marcell, Varga Tamás, Varga Tibor, Vaszi Erik, Vincze Denisz, Vukasin Ignjatovic.

u11-futsal.jpg

 


Az U13-as megyei futasal döntőben, amelyre Apátfalván került sor, szintén két korosztályunk képviselte klubunkat. Az U12-es együttesünk a második, míg az U13-asok az első helyen zárták a négyesdöntőt.

U13 megyei futsal döntő


SZCSGA U12 – Kiskundorozsma 7-0
Gólszerzők: Szűcs Máté, Papdi Dominik, Csomor Benny (2), Ormándi Balázs (2), Majoros Noel.

SZCSGA U12 – Algyő 2-1
Gólszerzők: Csomor Benny, Vass Donát.

SZCSGA U12 – SZCSGA U13 0-5
Gólszerzők: Szekeres Marcell Zoltán, Fazekas Gergő (2), Czibere Krisztián Teó, Faur Dávid.

Bús Nándor: –
Mozgalmas hétvégén vagyunk túl. Szombaton az MTK ellen játszottunk, ahol sikerült győznünk. Küzdelmes mérkőzés volt, ahol a gyerekek végig nagy győzni akarást mutattak aminek meg is lett az eredménye. Vasárnap az U13-as megyei futsal bajnokság döntőjét rendezték meg, ahol a második helyet sikerült megszereznünk az U13-as csapatunk mögött. Gratulálok a gyerekeknek a hétvégi szerepléshez!

SZCSGA U13 – Algyő 6-0
Gólszerzők: Szekeres Marcell Zoltán, Kiss Máté (2), Bíró Botond, Czibere Krisztián Teó, Faur Dávid.

SZCSGA U13 – Kiskundorozsma 4-1
Gólszerzők:Szekeres Marcell Zoltán (2), Kiss Máté (2)

SZCSGA U13 – SZCSGA U12 5-0
Gólszerzők: Szekeres Marcell Zoltán, Fazekas Gergő (2), Czibere Krisztián Teó, Faur Dávid.


Farkas Ákos:
– Talán most játszottunk a legjobban az összes futsal forduló során. Jó volt látni, hogy egy két tudatos elemből is szereztünk gólt a nap folyamán. Örülök a sikernek! Továbbá a csapat nevében jobbulást szeretnék kívánni Szűcs Máténak!

u13-futsal.jpg




2025/2026
Merkantil Bank Liga
28. forduló
2026.05.03. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
BUDAPEST HONVÉD FC
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 58
02. BUDAPEST HONVÉD FC 55
03. KECSKEMÉTI TE 48
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 43
05. AQVITAL FC CSÁKVÁR 40
06. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
07. HR-RENT KOZÁRMISLENY 39
08. KARCAGI SC 35
09. BVSC-ZUGLÓ 34
10. FC AJKA 33
11. TISZAKÉCSKEI LC 33
12. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 32
13. SOROKSÁR SC 27
14. BUDAFOKI MTE 25
15. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 25
16. SZENTLŐRINC 24

Partnereink