Győzelem az MTK és a Békéscsaba ellen

a3430b3b-ead3-4fab-ad20-5099e17959d1.jpg
Emlékezetes sikerekben ezúttal sem volt hiány utánpótláscsapataink hétvégi mérkőzésein.

MLSZ Országos U19 Kiemelt 13. forduló
Szeged-Csanád GA–Ferencvárosi TC 1-2 (0-2)
Szegedi gólszerző: Mádi (51.)

Podonyi Norbert: – A múlt heti mérkőzéshez képest teljesen más arcát mutatta a csapat. Egységesek voltunk, sokat dolgoztunk edzéseken és ez visszaköszönt a meccsen. Sajnos az első félidőben két helyzetet kihagytunk, ellenfelünk viszont kétszer is betalált. A második félidő elején sikerült gólt szerezni és emellett jól is játszottunk. Kiegyenlíteni már nem tudtunk, de ezzel a hozzáállással, alázattal és játékkal a következő mérkőzéseken pontokat fogunk szerezni!

MLSZ Országos U17 Alap 13. forduló
Szeged-Csanád GA–DEAC 2-1 (1-0)
Szegedi gólszerző: Závoda (35.), Radnai (88.)

Forgács Dávid: - Az első félidőben, ha jobban koncentrálunk, nagyobb arányú vezetést is ki harcolhattunk volna. Ehelyett megint belealudtunk a második félidőben és nehézzé tettük a mérkőzést. Összességében úgy gondolom, hogy a győzelem megérdemelt volt!

MLSZ Országos U15 Alap 13. forduló
Budafoki LC–Szeged-Csanád GA 0-2 (0-0)
Szegedi gólszerzők: Darázs (68.), Mede (72.)

Benkó Tihamér: – A mérkőzés első félidejében az ellenfél beszorított bennünket a saját kapunk elé, mi pedig inkább csak a gyors labdaszerzések utáni átmenetekben, kontrákban bízhattunk. A védekezésünk rendben volt, egy nagyobb lehetősége akadt csak a budafoki csapatnak, ugyanakkor előttünk sem adódott helyzet, mivel az ellentámadásainkba folyamatosan hiba csúszott. A második félidő eleje is így zajlott mint az első játékrész, azonban ahogy múlt az idő, a játék egyre inkább áttevődött az ellenfél térfelére, mintha erőben elfogyott volna a hazai csapat. Többször veszélyt tudtunk teremteni, az utolsó negyedórában pedig szereztünk két gólt és ezzel meg is nyertük a mérkőzést. Gratulálok a gyerekeknek, nagy munkát tettek ebbe a meccsbe. Igazi csapatként, nagy szenvedéllyel küzdöttek, megérdemelték a győzelmet!

MLSZ Országos U14 Alap Kelet 15. forduló
Szeged-Csanád GA–Békéscsaba 1912 Előre 2-0 (1-0)
Szegedi gólszerző: Király (14.), Ferenczi (55.)

Hacker Bence: – A DEAC-meccs után újabb nagyon nehéz mérkőzés várt ránk, az eddig veretlen Békéscsaba ellen. Rettentően intenzív meccs volt, de a játékosok végig bírták fizikálisan, sok párharc volt, amit bátran vállaltunk. Támadófázisban csak néhány szép támadásra futotta, de ez ma egy ilyen meccs volt. Védekezésben és átmenetekben nagyon jól néztünk ki. Nagyon jó egyéni teljesítmények voltak ma, de mégis, leginkább a csapatmunka az, amit ki kell emelni! Egységesek, szervezettek voltunk, remek küzdőszellem jellemzett minden játékost. Gratulálok a gyerekeknek, komoly meló volt! Dolgozunk tovább, hogy a remek kezdet minél tovább kitartson!

u14csaba.jpg

MLSZ Országos U13 Dél-Kelet 16. forduló
Szeged-Csanád GA–MTK Budapest 0-1

Farkas Ákos: – Ilyen gólt semmilyen szinten nem lehet kapni. Egy ilyen csapat minden figyelmetlenségünket észreveszi és ki is használja. Előre játékban sokkal pontosabbnak kell lennünk, hogy eredményesek tudjunk lenni.

MLSZ Országos U12 Dél-Kelet 16. forduló
Szeged-Csanád GA–MTK Budapest 5-2
Szegedi gólszerzők: Papdi (16., 37., 75.), Majoros (56., 77.)

Bús Nándor: – Küzdelmes mérkőzés volt, ahol a gyerekek végig nagy győzni akarást mutattak aminek meg is lett az eredménye. Gratulálok a srácoknak a győzelemhez!

253571b3-1db5-484d-94dd-2e5ea6bb6c16.jpg


2025/2026
Merkantil Bank Liga
28. forduló
2026.05.03. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
BUDAPEST HONVÉD FC
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 58
02. BUDAPEST HONVÉD FC 55
03. KECSKEMÉTI TE 48
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 43
05. AQVITAL FC CSÁKVÁR 40
06. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
07. HR-RENT KOZÁRMISLENY 39
08. KARCAGI SC 35
09. BVSC-ZUGLÓ 34
10. FC AJKA 33
11. TISZAKÉCSKEI LC 33
12. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 32
13. SOROKSÁR SC 27
14. BUDAFOKI MTE 25
15. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 25
16. SZENTLŐRINC 24

Partnereink