Ezüstérem Törökbálinton

29ca6918-a422-4166-a487-96ada0817d63.jpg
U9-es csapatunk második lett a NEXTGEN Trophy Farsang Kupáján Törökbálinton.

Vasárnap Törökbálinton szerepelt az U9-es együttesünk, ahol 19 csapat közül a második helyezést érték el. A csoportküzdelmeket követően az egyenes kieséses szakaszban nem kaptak gólt Pluhár Gábor tanítványai. A negyeddöntőben a Göd együttesét 4-0-ra, az elődöntőben Paks csapatát 1-0-ra múlták felül a fiatalok. A döntőben a Dunaújváros korosztályos csapatával játszottak, ahol 0-0-s eredmény után büntetőkkel maradtak csak alul. A torna legjobb kapusa Béry Zsombor lett.

"Az egész tornát arra szántam, hogy pozitívan álljanak hozzá a játékhoz a gyerekek. Bármelyikük is hibázott a nap folyamán, a társak szavakkal biztatták és tettekkel segítették. Kértem, hogy végig élvezzék a játékot, ne érezzék tehernek a sok nézőt, illetve azt, hogy látják a torna végi kupát. Ezzel szenvedtünk az elmúlt időszakban, ám ma sikerült ebben előre lépnünk. Büszke vagyok a gyerekekre, hiszen minden mezőnyjátékos rúgott gólt a torna során és élvezték a játékot, végig előrefelé fociztunk ellenféltől és eredménytől függetlenül. Külön öröm, hogy jó felfogásban és határozottan védekeztünk, amihez hozzájárult egy remek teljesítmény a kapuban" – értékelte a tornát Pluhár Gábor, a Szeged-Csanád GA U9-es csapatának vezetőedzője.

A tornán résztvevő keret: Béry Zsombor, Cserényi Csaba, Hajdú Áron, Harkai Zsombor, Kéri Barnabás, Kocsis Ádám, Kozma Hunor, Kullai Marcell, Nikolényi Regő.


2025/2026
Merkantil Bank Liga
28. forduló
2026.05.03. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
BUDAPEST HONVÉD FC
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 58
02. BUDAPEST HONVÉD FC 55
03. KECSKEMÉTI TE 48
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 43
05. AQVITAL FC CSÁKVÁR 40
06. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
07. HR-RENT KOZÁRMISLENY 39
08. KARCAGI SC 35
09. BVSC-ZUGLÓ 34
10. FC AJKA 33
11. TISZAKÉCSKEI LC 33
12. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 32
13. SOROKSÁR SC 27
14. BUDAFOKI MTE 25
15. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 25
16. SZENTLŐRINC 24

Partnereink