Nem ért pontot harcos játékunk a Gyirmót ellen

szeged2011-gyirmot50-gs.jpg
Már az első félidőben kétgólos előnyre tett szert a Gyirmót a Szeged 2011-Grosics Akadémia vendégeként, végül Nyilas Elek tanítványai ugyanilyen arányban maradtak alul feljutásra ácsingózó riválisukkal szemben.

szeged2011-gyirmot08-gs.jpgAz már a találkozó elején látszott, rendkívül felkészült ellenféllel találta szembe magát Nyilas Elek legénysége, de Zelenyánszkiék harcossága ígéretes 90 percet vetített előre. Az első negyedóra végén aztán megtörtént a baj: egy hosszú felívelésnél Bobál Gergely megelőzte Slobodan Markovicot, majd belépve a védő elé, elesett a büntetőterületen belül. Oláh Gábor játékvezető habozás nélkül a mészpontra mutatott, a megítélt büntetőt pedig Madarász Márk lőtte a hálóba az ellenkező irányba mozduló Szántai Levente mellett. (0-1) Igyekezett nyomás alá helyezni riválisát a hátrányban lévő hazai együttes, mégis a gyirmótiak szereztek újabb gólt. A 29. minutumban Gyurján Bence kapott labdát a tizenhatos bal sarkánál, egy tolás után pedig sebészi pontossággal tekert ballal a hosszú felsö sarokba. (0-2) A félidő hajrájában Hegedűs Martin csapott le lendületből egy szelídítetlenül pattogó labdára a tizenhatos előterében, de Somogyi Csabával szembekerülve nem talált kaput nagy helyzetben. Ezzel még nem volt vége, hiszen a 45. minutumban Bobál szerelte a térfél közepén a bizonytalankodó Farkas Márkot, és bár Szántai mellett is el tudta tolni a labdát a támadó, a lövésre már meglehetősen körülményesen szánta el magát, így Mészáros Márk még idejében közbe tudott avatkozni.

Fordulás után sem tudott eleinte mit kezdeni a sötét mezesek védekezésével a Szeged, a játékrész derekán pedig kis híján növelni is tudta előnyét Sisa Tibor legénysége, de Kiss Máté éles szögből elvégzett szabadrúgását a keresztléc hatástalanította. A 79. percben viszont már összejött a gól Germánéknak: a hórihorgas csatár teljesen tisztán emelkedett Polareczki Roland beadására, hogy aztán szép ívben fejeljen a felső kapufa alá. (1-2) A tartalékos összeállításban szereplő hazaiak ezt követően mindent megtettek az egyenlítésért, de igazán nagy helyzetet már nem tudtak kialakítani. Nem úgy a gyirmótiak: a hosszabbítás első percében Tóth Norbert lépett ki egyedül egy balul sikerült hazaadással, végül pedig Szántai lába mellett lőtt a rövid alsóba 14-15 méterről. (1-3)

Öröm az ürömben, hogy a Szeged-Grosics riválisai közül a Sopron csak döntetlent játszott Cegléden, a Szolnok pedig óriási meglepetésre kikapott odahaza a sereghajtó Balmazújvárostól. Nyilas Elek tanítványai így továbbra is maradtak a 6. pozícióban. A csapat a következő fordulóban az éllovas Vasashoz látogat.

szeged2011-gyirmot21-gs.jpg

Szeged 2011-Grosics Akadémia – Gyirmót FC Győr 1-3 (0-2)
Gyula, Grosics Akadémia, 300 néző. Vezette: Oláh Gábor (Kovács II. Gábor, Vígh-Tarsonyi Gergő).
Szeged: Szántai – Szabó P., Markovic, Farkas, Mészáros, Zelenyánszki (Polareczki 55′), Berde, Oláh G. (Hegedűs E. 89′), Fitos, Hegedűs M. (Manga 65′), Germán. Vezetőedző: Nyilas Elek.
Gyirmót: Somogyi – Nagy, Fejes, Balog, Lázár, Madarász (Magasföldi 90′), Gyurján (Cseri 63′), Papp, Kiss, Beliczky, Bobál (Tóth 89′). Vezetőedző: Sisa Tibor.
Gólszerzők: Germán (79′), ill. Madarász (16′ – tizenegyesből), Gyurján (29′), Tóth (90+1′).
Sárga lap: Markovic (15′), ill. Lázár (72′), Cseri (81′).

Nyilas Elek: “Nem éreztem akkor különbséget a két csapat között, mint amit a táblázat sugall, és amit a szezon előtt emlegettek. Persze, egyértelmű, hogy a Gyirmót jó csapat. Foghatnánk a vereséget arra, hogy hat meghatározó játékosunk hiányzott eltiltás, vagy sérülés miatt. Megpróbáltuk őket pótolni, a második félidőben elég nyílttá is tudtuk tenni a mérkőzést. Dicséretes teljesítményt nyújtottunk, és az is igaz, hogy a két csapat között ekkora különbség ma nem volt.”

Sisa Tibor: “Úgy gondolom, hogy megérdemelten győztünk. A Szegedhez nem sok csapat jár győzni, nem nagyon szokott itt másoknak babér teremni. Éppen ezért ez egy nagyon értékes győzelem egy jó ellenfél ellen, és egy nagyon jól előkészített pályán. Nagyon szeretnénk mindig ilyen pályán játszani. Mint minden egyes mérkőzésen, ezúttal is voltak lélektani fordulatok. Bár hozzáteszem, hogy sokkal több helyzetünk volt, és akár lehetett volna még nagyobb arányú is a sikerünk. De nagyon meg vagyunk elégedve ezzel az eredménnyel is.”

szeged2011-gyirmot36-gs.jpg


2020/2021
Merkantil Bank Liga NB II.
2021.04.18. vasárnap, 17:00
PÉCSI MFC/SZEGED-CSANÁD GROSICS
PMFC Stadion
2020/2021 - Merkantil Bank Liga NB II.
#csapat nevepont
01. VASAS FC 65
02. DVSC 64
03. GYIRMÓT FC GYŐR 60
04. PÉCSI MFC 59
05. NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 51
06. FC AJKA 49
07. SOROKSÁR SC 49
08. SZOMBATHELYI HALADÁS 47
09. BUDAÖRS 46
10. SZOLNOKI MÁV FC 46
11. WKW ETO FC GYŐR 45
12. SZEGED-CSANÁD GROSICS 40
13. DOROGI FC 40
14. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 40
15. AQVITAL FC CSÁKVÁR 35
16. ST. LŐRINC KFT. 34
17. KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC 33
18. KAZINCBARCIKA 32
19. BFC SIÓFOK 31
20. DEAC 16

Partnereink