Emberhátrányban maradtunk alul Karcagon

karcag-szeged.png
Küzdelmes mérkőzésen közel egy teljes félidőn át emberhátrányban játszva 1-0-ra kikaptunk Karcagon a Merkantil Bank Liga 18. fordulójában.

Több szempontból is történelmi mérkőzés elé néztünk vasárnap. Egyfelől klubunk most játszott először Karcagon, másrészt ezen a találkozón debütált NB II-es csapatunk élén a szegedi születésű Laczkó Zsolt.

Újdonsült vezetőedzőnk sérülés miatt nem számíthatott Szabó Ákos és Tóth Bence játékára sem, Vágó Leventét pedig eltiltás miatt kellett nélkülöznie. A múlt heti kezdőcsapathoz képest egy változtatás történt: Vágó helyét Zvekanov vette át a középpályán.

A találkozó legelején rögtön felhördült az impozáns Liget úti Sportcentrum közönsége. Szűcs Kristóf gondolt egy merészet és saját térfeléről próbálta meglepni a kapujából kint álló Molnár-Farkas Tamást, aki egy nagy sprintet követően látványos vetődéssel góltól mentette meg csapatunkat.

Az első félidőt kemény mezőnyjáték jellemezte. Takács Ákos játékvezető több alkalommal is felmutatta a sárga lapot. A játékrész felénél egy rögzített helyzetből megszerezte a vezetést a Karcag. Hidi Patrik ívelt előre egy szabadrúgást, Szekszárdi Tamás középre fejelte a labdát, onnan pedig László Dávid a hálóba bólintotta azt. (1-0)

A szünet előtt Zvekanov előtt adódott a legnagyobb egyenlítési lehetőség, Márkvárt Dávid beadását követően azonban a kapu mellé csúsztatott.

A fordulást követően hamar megfogyatkoztunk. Zvekanov szabálytalanul állított meg egy ígéretes ellenakciót, amiért megkapta a második sárga lapját.

Pár perccel a kiállítást követően Holman Dávid veszélyeztetett szabadrúgásból. Az 55. percben kettős cserére szánta el magát Laczkó Zsolt: csapatunkban először lépett pályára Halmai Ádám, aki Kurdics Leventét váltotta, Rabatin Richárd pedig Holman Dávidot váltotta.

A cseréket követően az emberhátrány ellenére érezhetően aktívabbá, kezdeményezőbbé vált a játékunk, ami több helyzetben is megmutatkozott. Rjaskó Mihály két sistergős átlövést is megeresztett, Engedi Márk mindkettőt hárította, a másodikat követően azonban Novák Csanád óriási helyzetbe került, a kipattanót ugyanakkor a kapusba lőtte házi gólkirályunk.

Az utolsó húsz percben Tóth-Gábor Kristóf bizonyíthatott Novák Csanád helyén, és a télen szerződtetett támadó több ígéretes lehetőséget is kidolgozott, a kaput viszont a mai napon nem sikerült bevennünk.

A következő fordulóban február 22-én, vasárnap 15 órától a Tiszakécske ellen javíthatunk a Szent Gellért Fórumban.

Merkantil Bank Liga, 18. forduló
Karcagi SC–Szeged-Csanád GA
1–0 (1–0)
Karcag, Liget úti Sportcentrum, 500 néző. Vezette: Takács Ákos (Szilágyi Norbert, Balla Levente)
Karcag: Engedi – Győri Á., Szekszárdi T., Mona (Fazekas L., 85.), Kovalovszki – Szűcs K., László D., Hidi P. (Vida M., 83.), Pap (Kohut M., 85.) – Székely D. (Girsik Á., 69.), Fekete O. (Kaye, 69.). Vezetőedző: Varga Attila
Szeged-Csanád GA: Molnár-Farkas – Sándor M., Szilágyi Z., Rjaskó (Horváth M., 83.), Kalmár – Zvekanov, Márkvárt – Holman (Rabatin, 55.), Kurdics (Halmai Á., 55.), Bodnár B. (Miskolczi D., 83.) – Novák Cs. (Tóth-Gábor, 69.). Vezetőedző: Laczkó Zsolt
Gólszerző: László D. (22.)
Kiállítva: Zvekanov (52.)

Laczkó Zsolt: – Az első félidőben mutatott játékunk nem tetszett. A második játékrészben a kiállítás megváltoztatta a mérkőzést. Sokat kellett gondolkodnunk, hogy mennyi rizikót vállaljunk be. Az utolsó harminc percben nyújtott teljesítményünk már rendben volt, tíz emberrel is beszorítottuk a Karcagot. Sajnos kihagytuk a helyzeteinket, így a folytatásban azon kell dolgoznunk, hogy ezen változtassunk. 


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
2026.10.18. Sunday, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 20
02. KECSKEMÉTI TE 20
03. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 19
04. Gyirmót FC Győr 16
05. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
06. FC Ajka 14
07. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 13
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. Szentlőrinc 10
11. DVTK 10
12. FC Nagykanizsa 9
13. BVSC-Zugló 7
14. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
15. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4
16. HR-Rent Kozármisleny 4

Partnereink