Vasárnap derbi a Fórumban!

beharangozo-bekescsaba0208.jpg
Idei első hazai mérkőzésünkön vasárnap 15 órakor az ősi rivális Békéscsabát fogadjuk a Szent Gellért Fórumban a Merkantil Bank Liga 17. fordulójában.

EDZŐVÁLTÁS UTÁN

NB II-es csapatunk a Kecskemét elleni vereséget követően edzőváltáson esett át. Aczél Zoltán távozott, a helyét jövő héttől a szegedi születésű, korábban a magyar válogatottnál Marco Rossi munkáját segítő Laczkó Zsolt veszi át. A Békéscsaba elleni dél-alföldi rangadón még azonban a szakmai stábunk irányítja együttesünket. A rendkívül komoly sérüléshullám által sújtott kék-feketék 23 ponttal a hetedik helyről várhatják a derbit.

ELLENFELÜNKRŐL

Békéscsabán 1912. október 22-én alakult meg az Előre Munkás Testedző Egyesület. A klub történetének legnagyobb sikerét 1988-ban érte el, amikor Csank János vezetésével elhódította a Magyar Népköztársaság Kupát. A viharsarkiak győzelemmel kezdték az évet: hazai pályán Mikó Roland és Nagy Richárd góljaival 2-1-re legyőzték a Soroksárt. A lila-fehérek sikerükkel elmozdultak a kiesőzónából, jelenleg tizenöt ponttal a 14. helyen állnak a táblázaton. A csapat legeredményesebb játékosa Borsos Filip 5 találattal.

MECCSTÖRTÉNELEM

A Békéscsabával eddig 20 másodosztályú bajnoki mérkőzésen csaptunk össze. Mérlegünk három győzelem, nyolc döntetlen és kilenc vereség. Az első sikerünket 2019. október 6-án, 4500 néző előtt a Szent Gellért Fórumban arattuk. Érdekesség, hogy az 1-0-ra megnyert derbi győztes gólját az a Kóródi Nándor szerezte, aki jelenleg a csabaiakat erősíti. A második diadalunknak 2021. augusztus 1-én Békéscsabán örvendhettünk, amikor Germán Tamás büntetőből szerzett góljával 1-0-ra nyertünk. A harmadik győzelmünkre 2024 őszén került sor, amikor Borvető Áron és Novák Csanád góljaival 2-0-ra múltuk felül dél-alföldi riválisunkat. Ősszel 1-1-es döntetlen született a Kórház utcában, gólunkat Holman Dávid szerezte.

EZT VÁRJÁK

Germán Tamás, a Szeged-Csanád GA csapatmenedzsere: – Próbáltuk a lehető legjobban feltérképezni az ellenfelet. Felmértük, hogy támadásban és védekezésben mire lehet számítani a Békéscsabától, ezeket gyakoroltuk a héten. A gyenge pontjaikat kihasználva szeretnénk eredményesek lenni. Bízunk benne, hogy hatékonyak leszünk. Mindenki tudja, hogy mi történt a héten, a sérültjeink se épültek még fel, ezzel együtt a dél-alföldi rangadón nem lehet kifogás.

Csató Sándor, a Békéscsaba 1912 Előre vezetőedzője: – Csapatunk számára mindig kiemelten fontos egy-egy Szeged elleni mérkőzés, úgyhogy nincs ez másképp most sem. Teljes erőbedobással készülünk és természetesen az a célunk, hogy elhozzuk a három pontot. Ez persze nem lesz annyira egyszerű, még akkor sem, ha ellenfelünk vereséggel kezdte a tavaszi szezont. Nem tudni, hogy Aczél Zoltán távozása milyen hatással lesz rájuk, éppen ezért csak azzal foglalkozunk, hogy miképpen tudunk hatékonyan és eredményesen szerepelni vasárnap. Bízom benne, hogy a jó kezdés folytatódni tud Szegeden és abban is, hogy sokan elkísérik a csapatot és szurkolnak a srácoknak! ​

KÖZVETÍTÉS

Hazai mérkőzéseinket nem közvetítjük élőben. A találkozó másnapján a mérkőzés teljes egészében megtekinthető klubunk hivatalos YouTube-csatornáján.


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
2026.10.18. Sunday, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 20
02. KECSKEMÉTI TE 20
03. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 19
04. Gyirmót FC Győr 16
05. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
06. FC Ajka 14
07. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 13
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. Szentlőrinc 10
11. DVTK 10
12. FC Nagykanizsa 9
13. BVSC-Zugló 7
14. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
15. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4
16. HR-Rent Kozármisleny 4

Partnereink