Nem bírtuk el a hiányzókat, vereséggel kezdtük a tavaszt

kte-vago.png
Sérülésektől és betegségektől megtizedelt csapatunk 4-0-ra kikapott Kecskeméten a Merkantil Bank Liga 16. fordulójában.

Nehéz helyzetben várta a tavaszi szezon első fordulóját Aczél Zoltán együttese. Vezetőedzőnk sérülés miatt nem számíthatott Tóth Bence, Pejovics Danilo és Miskolczi Domonkos játékára sem, Szilágyi Zoltán pedig betegség miatt nem állt rendelkezésre.

Három új igazolás is a kezdőben kapott helyet: Vanja Zvekanov szokatlan szerepkörben, a védelem tengelyében debütált, mellette a jobb oldalon Szabó Ákos, a középpályán pedig Bodnár Balázs is először szerepelt csapatunk színeiben.

A Kecskemét gyakorlatilag az első helyzetét gólra váltotta: Eördögh használta ki az összeszokatlan védelmünk megingását. (1-0)

A bekapott gólt követően két komoly egyenlítési lehetőség is adódott csapatunk előtt. Előbb Kurdics Levente sistergős kapáslövése jelentett veszélyt, majd Márkvárt Dávid került ziccerbe korábbi kapusunk, Varga Bence azonban bravúrral hárított.

Gondjaink tovább sokasodtak az első félidő hajrájában: Szabó Ákos egy szerencsétlen mozdulat következtében combsérülést szenvedett – helyére a szintén sérülésből lábadozó Sándor Márton lépett pályára.

A szünetben újoncot avatott Aczél Zoltán: a pont Kecskemétről szerződtetett Rjaskó Mihály érkezett Kalmár Olivér helyére.

Lendületesen kezdtük a második felvonást: Márkvárt Dávid előbb egy ígéretes szabadrúgást, majd sarokrúgást végzett el, gól azonban nem született.

A kezdeti rohamokat követően átvette az irányítást a KTE. Szűk tíz perc elteltével büntetőhöz jutott a házigazda. Pálinkás Gergő tizenegyesét Veszelinov Dániel hatalmas bravúrral hárította.

Nem sokkal később Győrfi lövésénél a kapufa segítette ki csapatunkat.

A 67. percben ismét egy debütánst köszönhettünk: a saját nevelésű, a héten profi szerződést kapó Mádi Szabolcs először lépett pályára első csapatunkban.

A 73. percben a békéscsabai Hanyecz Bence újabb tizenegyest ítélt a hazaiak javára. Habár Veszelinov ezúttal is érezte az irányt, Pálinkás második büntetőjét már nem tudta hárítani. (2-0)

Szinte még fel sem ocsúdtunk a gól okozta sokkból, jött a következő. A csereként beálló Szabó Bálint kihagyhatatlan helyzetbe hozta Pálinkást, aki az üres kapuba passzolt. (3-0)

Szabó négy perccel a lefújás előtt maga is gólt szerzett, beállítva ezzel a 4-0-ás végeredményt. (4-0)

Csapatunk február 8-án, vasárnap 15 órakor a Békéscsabát fogadja a Szent Gellért Fórumban.

Merkantil Bank Liga, 16. forduló
Kecskeméti TE–Szeged-Csanád GA 4-0 (1-0)

Kecskemét, Széktói Stadion, 1269 néző. Vezette: Hanyecz Bence (László István, Sinkovicz Dániel)
KTE: Varga B. - Szűcs Sz., Belényesi, Debreceni Á. - Győrfi (Bolgár, 60.), Haris (Derekas, 74.), Kovács B., Eördögh - Banó-Szabó (Nistor, 74.), Czékus (Szabó B., 60.) - Pálinkás (Bolyki, 80.). Vezetőedző: Tímár Krisztián
Szeged: Veszelinov - Szabó Á. (Sándor M., 41.), Zvekanov (Tóth-Gábor, 66.), Vágó, Kalmár (Rjaskó, a szünetben), Kurdics - Márkvárt, Holman, Bodnár B. (Mádi, 66.) - Novák, Borvető. Vezetőedző: Aczél Zoltán
Gólszerző: Eördögh (5.), Pálinkás (74., 77. - az elsőt 11-esből), Szabó B. (84.)

 


2025/2026
Merkantil Bank Liga
26. forduló
2026.04.19. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
VIDEOTON FC FEHÉRVÁR
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 55
02. BUDAPEST HONVÉD FC 51
03. KECSKEMÉTI TE 42
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 42
05. AQVITAL FC CSÁKVÁR 37
06. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 36
07. HR-RENT KOZÁRMISLENY 35
08. KARCAGI SC 34
09. TISZAKÉCSKEI LC 33
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 32
11. FC AJKA 31
12. BVSC-ZUGLÓ 31
13. SOROKSÁR SC 23
14. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 23
15. BUDAFOKI MTE 22
16. SZENTLŐRINC 20

Partnereink