Rjasko Mihajlo Szegeden folytatja

misa.jpg
A 192 centis, 29 éves belső védő három csapattal is feljutott már az NB I-be.

Rjasko Mihajlo 1996. november 5-én született Munkácson. Az ukrán-magyar kettős állampolgársággal rendelkező játékos az FK Hoverlában kezdte pályafutását, később megfordult a Mariupol csapatában is. Az ukrán élvonalban 17-szer lépett pályára. 2017-ben a Kisvárda labdarúgója lett. A második szezonjában 27 mérkőzésen 2 gólt szerezve feljutáshoz segítette a szabolcsi csapatot. Kisvárdáról előbb Dorogra, majd Kecskemétre vezetett az útja. A KTE színeiben a 2021/22-es szezon végén ismét feljutást ünnepelhetett. A következő idényben a lila-fehérekkel ezüstérmet szerzett az élvonalban. 2023-ban Nyíregyházára szerződött, ahol az első idényében bajnok lett az NB II-ben. 2024 nyarán visszatért Kecskemétre. Rjasko karrierje során az NB I-ben 29, az NB II-ben 112 mérkőzésen szerepelt.

„Boldog vagyok, hogy a Szeged-Csanád Grosics Akadémia futballistája lehetek. Egy nagyon ambiciózus klubhoz érkeztem, amely kiváló körülményekkel büszkélkedhet. Minden adott a fejlődéshez. Szeretnék segíteni a csapatnak a célok elérése érdekében” – nyilatkozta Rjasko Mihajlo.

Üdv Szegeden, Misa! Sok sikert kívánunk kék-feketében!


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
2026.10.18. Sunday, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 20
02. KECSKEMÉTI TE 20
03. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 19
04. Gyirmót FC Győr 16
05. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
06. FC Ajka 14
07. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 13
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. Szentlőrinc 10
11. DVTK 10
12. FC Nagykanizsa 9
13. BVSC-Zugló 7
14. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
15. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4
16. HR-Rent Kozármisleny 4

Partnereink