Vasárnap az utolsó idei hazai meccs jön

beharangozo-ajka-1123.jpg
NB II-es csapatunk idei utolsó hazai mérkőzése következik. Aczél Zoltán fiai vasárnap 15 órakor az Ajkát fogadják a Szent Gellért Fórumban.

FONTOS PONT KISPESTRŐL

Csapatunk a válogatott szünetet megelőzően nagy küzdelemben gól nélküli döntetlent ért el a bajokság egyik legerősebb együttese, a Budapest Honvéd vendégeként. A kék-feketék tizenhárom forduló után 22 ponttal a hatodik helyen állnak a táblázaton.

ELLENFELÜNKRŐL

Az FC Ajkát 1923-ban alapították, az egyesület színei zöld és fehér. A klub eddigi legnagyobb sikerét a 2022/23-as szezonban érte el, amikor a harmadik helyen végzett az NB II-ben, ezen kívül háromszoros harmadosztályú, illetve negyedosztályú bajnoknak mondhatja magát. A Veszprém vármegyei alakulat 13 ponttal a tizenegyedik helyet foglalja el a tabellán.

MECCSTÖRTÉNELEM

Az Ajkával  eddig 15 alkalommal találkoztunk a másodosztályban: 5 győzelem mellett 5 döntetlen és 5 vereség a mérlegünk. Hazai pályán legutóbb 2022 márciusában nyertünk ellenük, akkor 3-0-ás sikert arattunk.

EZT VÁRJÁK

Aczél Zoltán, a Szeged-Csanád GA vezetőedzője: – A válogatott szünetben volt időnk pihenni, regenerálódni és felkészülni az utolsó két mérkőzésre. Nem volt egyszerű a helyzetünk, sok a sérültünk és egy betegséghullám is átsöpört rajtunk, abból még csak most jön ki pár ember, ezért kicsit aggódom a vasárnapi összeállítás miatt. Egy olyan csapatot fogadunk, amely, habár nem kezdte jól a szezont, mostanra kezd összeállni Csábi József kezei alatt. Józsi az egyik legtiszteletreméltóbb edző ebben a ligában, kiváló szakembernek tartom. Biztos vagyok benne, hogy egy nagyon motivált Ajka érkezik hozzánk. Kötelező nyernünk, hiszen most dől el igazán, tudunk-e tapadni az élmezőnyre. Nagy jelentőséggel bír ez a mérkőzés, különösen annak a tudatában, hogy ezzel párhuzamosan milyen összecsapások zajlanak. Bizonyítanunk kell a szurkolóinknak is, különösen azok után, amilyen támogatást kaptunk tőlük a Bozsik Arénában. Hatalmas köszönet és tisztelet azoknak, akik elutaztak Kispestre! Rengeteget jelentett a csapatnak és személy szerint nekem is a biztatásuk.

Csábi József, az FC Ajka vezetőedzője: – A válogatott szünet alatt próbáltuk tovább javítani a csapatjátékunkat. A Soroksár SC elleni győzelem picit jobb hangulatot tudott teremteni az öltözőben, de tudjuk, hogy nem vagyunk kint a vízből, és két nagyon komoly feladat vár még Ránk. A szegedi csapat minden évben a feljutásért küzd, remek kerettel rendelkeznek és nagyon egyben vannak, de felkészültünk belőlük. Nagy szükségünk van a pontokra a helyezésünk és az önbecsülésünk miatt is!

JEGYINFORMÁCIÓK

A 2025/26-ös szezonnal kapcsolatos legfontosabb jegyinformációkat IDE KATTINTVA olvashatja. Az Ajka elleni mérkőzésre szerdán indult a helyszíni jegyértékesítés. A Szent Gellért Fórum jegypénztára:

  • pénteken: 14.00 - 18.00 között,
  • szombaton: 10.00 - 14.00 között,
  • vasárnap /MECCSNAP/: 11.00 - I. félidő végéig várja a szurkolókat.

Érdemes előre megváltani a belépőket, amelyek online formában is elérhetőek a Jegymester felületén. A belépő vásárlásához klubkártya, vagy személyi igazolvány szükséges. Meccsnapon a jegyvásárlás hosszabb időt vehet igénybe, ezért arra kérjük a szurkolókat, lehetőség szerint előre váltsák meg belépőiket.

JEGYÁRAK

KEDVEZMÉNY: 14 év alatt és 65 év felett ingyenes jegy váltható a B és C szektor lelátóira.

  • Kapu mögötti lelátórészek (B és D szektorok) – 1500 forint
  • Normál hazai oldal (C szektorok) – 2500 forint
  • VIP Bronz (A1 szektor) – 4500 forint
  • VIP Gold (A3 szektor) – 18.000 forint 

KÖZVETÍTÉS

Hazai mérkőzéseinket nem közvetítjük élőben. A találkozó másnapján a mérkőzés teljes egészében megtekinthető klubunk hivatalos YouTube-csatornáján.


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
2026.10.18. Sunday, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 20
02. KECSKEMÉTI TE 20
03. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 19
04. Gyirmót FC Győr 16
05. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
06. FC Ajka 14
07. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 13
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. Szentlőrinc 10
11. DVTK 10
12. FC Nagykanizsa 9
13. BVSC-Zugló 7
14. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
15. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4
16. HR-Rent Kozármisleny 4

Partnereink