A végén jött a csattanó – újabb bravúr a tartalékoktól

kcs-0565.jpg
Második csapatunk hazai pályán fordulatos mérkőzésen Nagy Dániel góljával és Deák István utolsó pillanatokban szerzett góljával 2-2-es döntetlent ért el a Gyulával szemben az NB III-ban.

A Szegedi VSE elleni nagyszerű fordítást és 4-2-es győzelmet követően újabb bravúrra készült tartalékcsapatunk az NB III-ban. 

Bilics Igor legénysége egy gyönyörű akció végén meg is szerezte a vezetést a Gyula ellen az első félidő derekánál. Kun Ákos beadását Nagy Dániel védhetetlenül zúdította a vendégek kapujába. A tabella harmadik helyén álló Békés vármegyeiek a fordulást követően Wéber László és Zabari Dávid találataival fordítottak.

A fakó azonban nem adta fel és a ráadás legvégén az erőfeszítéseket siker koronázta. Mádi Szabolcs szabadrúgása után Deák István talált a hálóba, beállítva ezzel a 2-2-es végeredményt.

Második csapatunk jövő héten a Budapest Honvéd II vendége lesz.

NB III. Dél-Keleti csoport, 16. forduló
Szeged-Csanád GA II.–Gyulai Termál FC 2-2 (1-0)
Szeged, Szent Gellért Fórum. Vezette: Maml Zoltán.
Szeged-Csanád GA II.: Illés – Tóth N. (Bakó 69.), Pleskó, Gera, Nagy D., Kun (Holló 79.), Deák, Sztankó, Dudás (Árva 90.), Nagy D. (Mádi 69.), Borbás (Budai 69.). Vezetőedző: Bilics Igor.
Gyulai Termál FC: Kertész – Göblyös (Kolarovszki 90.), Wéber, Zádori, Czirok (Vörös 78.), Zabari, Lestyán, Katona (Szabó 46.), Constantinescu, Trescsula, Szabó Zs. (Szabó P. 46.). Vezetőedző: Ekker Attila.
Gólszerző: Nagy D. (21.), Deák (93.) ill. Wéber (55.), Zabari (65.)

Bilics Igor: – Jól kezdtünk, jó ritmusban játszottunk és szép gólt is szereztünk, valamint voltak még további lehetőségeink is. Tudtuk, hogy nagy nyomást helyez majd ránk ellenfelünk a szünet után, de megzavarodtunk ettől a helyzettől, sok pontrúgást engedélyeztünk a Gyulának, amiből gólokat is szerzett. Az akarat és a hozzáállás meghozta az eredményét, és sikerült egy pontot itthon tartanunk.


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
2026.10.18. Sunday, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 20
02. KECSKEMÉTI TE 20
03. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 19
04. Gyirmót FC Győr 16
05. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
06. FC Ajka 14
07. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 13
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. Szentlőrinc 10
11. DVTK 10
12. FC Nagykanizsa 9
13. BVSC-Zugló 7
14. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
15. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4
16. HR-Rent Kozármisleny 4

Partnereink